Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Gyüre Lajos: Tűnődéseim
Gyüre Lajos Kaszonyi Gyula apó, nagyapám testi-lelki gyerekkori cimborája hozzánk mindig a kertek alatti ösvényen jött. Magavarrta bocskorában, csoszogva araszolt. Soha nem sietett. Megállt az istálló mellett, vagy bekukucskált a csűr piacára, vajon min szorgoskodik nagyapám. Még meg sem állt, már dőlt belőle a panasz, hogy a lánya, született Kaszonyi Erzsébet, mióta férjhez ment Koldus Gyulához, igen faszari asszony lett. Úgy kellett ellopni a saját udvarán egy-két tojáskát, hogy dohányra valója legyen.- fdes egy komám! Hát hallottál ilyet? Hiába, kevéske termett a kiskertben, kifogyott a szűzdohány. Ha kírek tülle egy kis dohányra valót, rögtön az a felelet:- Szíjjon eperfalevelet! No, mondd meg! Ezt írdemli az ember öregsígire a saját lányátul! Ilyenkor sírt egy-egy sort, de aztán a másik végletbe csapva kijelentette:- Veszek egy puskát, és előbb meglüvöm magamot, osztán az egész családot! Nagyot derültünk a sorrenden, de nem avatkoztunk más dolgába, gondolván, majd csak lelohad a haragja, meg hát ugyan miből is vett volna puskát, amikor a kis dohányra valót is a lányától kellett kikunyerálni? Aztán rám nézett, és eszébe jutott a mindig megismételt ígérete.- Mán kíszül a bocskorod. Szereztem hozzá igen jó bűrt. Evek óta ígérgette, valahányszor eljött hozzánk, de soha nem készült el vele. Pedig olyan takaros bocskorokat tudott csinálni, hogy öröm volt benne szaladgálni a poros úton. Ami por elől bement, az hátul mindjárt ki is szaladt, közben csiklandozta a talpát az embernek. Hát még nyáridőben, aratáskor, kalászt szedni benne! De hát ez csak álom volt, mert a végén csak mezítláb szedtük bocskor híján a kalászt. Pedig hányszor véresre szurkába a lábunkat a hegyes, kasza után maradt éles tarló.- Nincs egy kis dohányod, komám? - így szólította nagyapámat, merthogy keresztkomák is voltak, ahogy apámék is az ifjabb Gyuláékkal. Nagyapám nem volt dohányos ember, de mindig tartogatott néhány csomó szűzdohányt a csűr eresztékében, tudta ezt Gyula bácsi is, mi tagadás, ezért volt gyakori vendég a portán.- Pelyvásnak?- Annak. Ez a kosárnak szólt, amit nagyapám ilyenkor tavaszi vetés, kapálás után szokott csinálni, egyrészt elűzve vele a dolog nélküli napokat, másrészt csépléskor nagy szükség volt a pelyvás, törekes kosarakra. Külön kosara volt a krumplinak, amit mifelénk mindközönségesen csak krompénak neveztek, és külön a tűzifának, de főleg a pelyvának, töreknek. Amikor már megindultak a nedvek a kert alatti Csőrény bokraiban, mentünk vesszőt szedni, meg kávának valót keresni. Vesszőből csak a veresgyűrűt, kávának pedig a rakottyát, szedtük... Különösen keresgéltük a megfelelő hosszúságú kávának valót, hogy egy darabból teljék ki a kerülete, mivel a csépléskor át kellett hogy érje a cséplőgép szélességét, nehogy mellé hulljon a törek vagy a pelyva. Hát még a bordásnak való? Azt kellett ám megválogatni! A rakottya vesszőt hosszában középütt úgy kellett kettéhasítani, hogy végig egyforma vastagságú legyen. Ezt a hasított felével, befelé, perecbe hajlítva 16 X. évfolyam 6. szám - 2000 június
