Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXIV.
Már csak abból adódóan sem, hogy a hirtelen megjelenő madárra a kapásból való tüzeléskor nem mindig sikerült megfelelően vállhoz szorítani a fegyvert. Egy szó mint száz, a hosszú csőrű tavaszhírnökök makulátlan egészségben, vidáman libbentek tova. Rendszeresen. Nap nap után, minden este. Sőt egy-egy este több is. A húzás után aztán mindenki elmesélte tapasztalatait, hogy ki hány szalonkát látott, honnan keltek, merre húztak, ki tudott lövést leadni, kinek lehet gratulálni. Péter és György együtt érkeztek, és ugyanígy, rendszerint hamarabb is indultak haza, mint a többiek. A legközelebbi szomszédaik adták hírül, hogy hány lövést adtak le, talált-e a lövésük, s hogy fel tudták-e venni a madarat. A két volt versenyző majd minden este lőtt szalonkát. Gyakran nem is egyet. Akik látták őket vadászni, komoly élményként mesélték el azt a higgadt nyugalmat, ahogy ezek az emberek bántak a sörétes fegyverrel. Azt a szépen koreografált mozdulatsort, ahogy a fegyvert vállhoz emelték, ahogyan azt megvezették, ahogy a lövés után leengedték, szétnyitották, újratöltötték. A régi, békebeli, legnagyobbakra hasonlító módon, a puskával szinte összenőve, hallatlan önfegyelemmel, biztonsággal, s nem utolsósorban eredményességgel. Április első hetében jártak már, a szezon végéhez közeledett. Egyre kevesebb szalonkát lehetett látni. Esténként már csak elvétve esett lövés. Aznap a két volt versenyző irányából hangzott csak fegyverdörrenés. Egy-egy duplázás öblös hangja zengett végig a hűvös völgyön. Ott még akadt madár. A völgy aljában csörgedező patak partján az avar alatti puha, nedves földben jobban találtak táplálékot, mint a csontszáraz cseres oldalban. Mire Seholnincsék leértek a találkozóhelyre, a két sörétvirtuóz már elautózott.- Na! Lehet-e gratulálni, megvan-e a madár? - kérdezték attól a társuktól, aki szintén a völgyben maradt az este, s akiről azt gondolták, talán ő is lövéshez jutott.- Nekem ugyan nem, sajnos, mert nem is én lőttem, hanem a két kolléga - jött a válasz.- Na és felvették, megtalálták, egy vagy kettő? - érdeklődtek kíváncsian.- Egy se. Nem volt mit felvenni. Nem találták el - közölte a szemtanú. Kicsit elcsodálkozott mindenki, mert ez szokatlan volt, hisz Péter és György ritkán hibázott. Még szalonkát is. Ritkán, pedig ennek a titokzatos madárnak a kiszámíthatatlan, libegő, gyakran igen gyors röpte nagyon megnehezíti vadászatukat, arról nem is beszélve, hogy húzásuk idején már erősen szürkül, tehát a látási viszonyok is rosszak. Na de hát van ilyen! Megesik ez mással is, sőt mással igen gyakran előforduló dolog ez. Szinte természetes. Nem is szólt senki egy szót sem, hisz mit is lehetett volna ehhez hozzászólni. Új Hevesi Napló 11
