Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)

2000 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXIV.

- No! A szelem az biztos jó volt, mert felém szaladtak, látni meg nem láthattak, mert elbújtam. Erősödik a csörtetés, óvatosan kilesek a fa mögül. Jönnek. De jönnek ám! Kibiztosítom a puskát, hát még mindig jönnek. Belelesek a távcsőbe, hát csak szarvast látok. De akkor már vagy tizenöt méterre voltak csak. Na! - mondom. Itt van a cselekvés pillanata, mert én úgy tanultam tőletek, hogy a jó helyzettől nincs jobb. Itt már lőni kell. így a legelsőt szügyön lőttem. Mondom, nyolc méterről. Ott is maradt. A többi meg szanaszét szaladt.

E nem mindennapi csodálatos vadászélményt gondolatban újra átélve, sugárzó arccal tekint körbe a barátok ábrázatán. És azonnal észreveszi, hogy valami nem stimmel, valami nincs rendben.

Mert nemcsak a szerencsés vadászbaráttal való együttörülés olvasható le az arckifejezésekről, hanem valami más is. Valami olyan, ami némi aggodalmat, valami nemtetszést is kifejez.

S ekkor valaki megszólal, s mondatában benne van mindaz, ami bizony Macinak nem tűnt fel, amire ő véletlenül sem gondolt, ami bizony joggal váltotta ki a hallgatóság feszültségét, aggodalmát, nemtetszését.- Te Maci! Hát te a vezértehenet lőtted meg! - csattan a kemény mondat.

Döbbent, néma csend következik. Feszült, várakozó tekintetek kereszttüzében áll

Maci, aki ekkor már tudja, hogy nagy hibát követett el. Hogy körültekintés nélkül, a dolgot nagyon elkapkodva, a tarvadcsapat irányítóját, eszét, a legtöbbet tapasztalt, rutinos vezért lőtte ki, azt a legértékesebb, borjas tehenet, amelyet a rudli teljes odaadással, minden körülmény között, feltétel nélkül elfogad, és vakon követ.

A tekintetek szúrják, döfik, perzselik, égetik, ő meg röstelkedik, nem is kicsit. Jól tudja, tovább nem várhat, meg kell szólalnia, valamit mondani kell, hisz az imént elhangzott mondat bizony nem kérdés volt, hanem állítás, sőt tényközlés, mi több, egyenesen vádbeszéd.

Megszólal hát, és „Seholnincsi” megfontoltsággal, végtelen nagy komolysággal, szent meggyőződéssel, s már-már némi felháborodással a következőket mondja:- Vezértehén? Akkor ő a hibás! Minek állt előre?!

* * *

A hetvenes évek végén sikert sikerre halmozó, országos hírű skitlövő csapata volt a városnak. A csapat két tagja György és Péter szenvedélyes, jó vadászok ma is. Az egyiknek vadászati irodája van, a másik megbecsült sebészorvos. Tavasszal ugyanott béreltek szalonkavadászati lehetőséget, ahol Seholnincsék baráti társasága is.

A húzások előtt gyakorta együtt beszélgettek, latolgatták az aznapi esélyeket, tervezgették, ki hová áll le.

Maci ez évben egy kölcsönsörétessel szalonkázott, egy cilindercsövű, igen rossz állapotú 12-es bockkal. Egyetlen elsütőbillentyűje volt, de valami műszaki hiba miatt e két ütőszeget egyszerre működtette, ezért csak egyetlen patront volt érdemes a csőbe csúsztatni.

Ám Maci, a csaknem teljes szezon eredménytelen végiglövöldözése után már azzal is próbálkozott, hogy mindkét csövet betöltötte. Elméletileg be kellett volna válnia a dolognak, mert az elsütés pillanatában így dupla sörétmennyiség indult a szalonka irányába, ám a fegyver rettenetes ütése a muraközi ló rúgását idézte, és ezt az ő szekrényszéles válla sem bírta el.

10

X. évfolyam 6. szám - 2000 június