Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXIV.
Nos, ezek a mondatok azok az igazán „Seholsincsi” megjegyzések, amelyeket a vadásztársak oly sokszor idéznek, s amikhez fűződő sztorikat oly szívesen mesélik vagy hallgatják újra meg újra, egy-egy szép vadászestén, a tűz körül vagy a teríték mellett. * * * Egy forró nyári napon - olimpiai játékok idején - fekete-fehér televíziójuk meghibásodott. Összefutott és remegett a kép. Maci a lakótelepi, nyolcadik emeleti lakásukból lecipelte a félszekrénynyi súlyos készüléket, s a Trabant-combival elvitte a szerelőhöz. Másnap a megjavított tv-vel ugyanígy vissza. Fel a nyolcadikra, beállította, s az erőlködéstől holtfáradtan lerogyott kedvenc foteljébe, hogy végre nyugodtan gyönyörködhessen az izgalmas sportműsorokban. Ám e gyönyörködés nem tartott sokáig, mert tízperces hibátlan működés után, se szó, se beszéd, egy pillanat alatt ugyanolyan remegő, azaz nézhetetlen lett a kép, mint a javítás előtt volt. Nofene! 220-as vezeték, antennazsinór ki, földszintre le, autóba be, szerelőhöz elvinni, reklamálni, megsürgetni. Másnap hazavinni, összeszerelni, bekapcsolni. Na végre! A kép kifogástalanul éles, a sör kellemesen hűvös, zajlanak az úszódöntők, születnek a magyar sikerek, zeng a himnusz, önfeledt a boldogság. De jaj! Háromnegyed óra után az adás nézhetetlen. Remeg a kép. A koreográfia ugyanaz. Minden zokszó nélkül. Emeletről le, autó, szerelő, majd ugyanígy vissza. Mindez egy hangos szó nélkül, úgy, hogy még egy „kutyafája”, még egy „egye meg a fene” sincs. Ám a készülék most sem bírta tovább egy óránál, s ami a legbosszantóbb, a vízilabdamérkőzések következtek volna. Újra betette az autóba, de most egy másik csomagot is magával vitt, és nem a szerviz felé vitte útját, hanem kifelé a városból. Egy elhagyatott kőbányába. Itt kiemelte a készüléket, rátette egy sziklára, majd mintegy nyolcvan méterre elautózott onnét. A másik csomagból előhúzta a 7x64-es Zastavát, és lassú, megfontolt, amolyan „Macis” mozdulatokkal betöltötte a fegyvert, kényelmesen felkönyökölt a Trabant tetejére, kisnellerezett, és gondos célzás után megpöccintette az elsütő billentyűt. A kőbánya katlanjának magas sziklafalai fürgén pofozták ide-oda a hatalmas dörrenést, miközben a képernyő millió darabra robbant szanaszét. Ekkor komótosan hátrarántotta a zárdugattyút, tekintetével követve a kirepülő, fényes rézhüvelyt, s halkan, a legnagyobb nyugalommal ennyit mondott csak:- Na! Most remegjél! - s anélkül, hogy egyszer is visszatekintett volna agyonlőtt televíziójára, békésen hazaautózott. * * * Maci csak elvétve járt egyedül az erdőn. Leginkább a barátokkal, kísérővel vadászott, s lövéshez is általában ilyenkor jutott. Talán ez is lehetett az oka annak, hogy az enyhén szólva is felületes vadászismerete nem volt feltűnő. Persze ennek ellenére időről- időre csak kiderült, hogy egy-egy dologhoz halvány sejtelme sincs. Az érdekes az, hogy ezek leginkább a legkézenfekvőbb, a maguktól legérthetőbb alapismeretek, alaphelyzetek voltak. 8 X. évfolyam 6. szám - 2000 június
