Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET, FOTÓ - Losonci Miklós: Emlékek kincsesháza II.
összeroppanástól, pedig kormányozta indulatait. Mégis egyszer váratlanul, különös dolog történt. Sétáltunk Szentendrén otthona felé, amikor a dombhajlaton üzlet elé értünk. Ott az egyik kukát hirtelen fölrúgta. Dühösen toppant elő a tulaj, és Barcsay nem visszakozott, simléderes sapkájára tett kemény megjegyzést. Jótékonyan léptem közbe - atrocitás nem történt -, mindazonáltal számomra nyilvánvalóvá vált idegzetének rejtett problémája, mely éppen nagyfokú fegyelme következményeként a belső nyugalom keretei között maradt. Meghívtuk Ráckevére, az Ady Endre gimnáziumba is, ahol rendkívüli művészettörténeti óra keretében találkozott az intézet diákjaival, a környék festőivel. Pompás beszélgetés kerekedett, a középiskolának adományozta „Művészeti anatómia” könyvét - láthatóan jól esett neki a műsor, mellyel a diákok kedveskedtek a Mesternek. Leveleimre azonnal válaszolt, szép betűkkel, tömören, élte és gyakorolta az udvariasság nemes törvényét. Élete, Művészete egybevágó - maga a Rend, a Harmónia -, emberként, festőként ezt sugározza, az elérhető optimális tökéletességet, időben az időtlenséget. Száz évvel ezelőtt, 1900-ban született, művészete velünk marad, növeli örömünk, szellemi gyarapodásunk. Dombos táj, 1934 Barcsay Jenő: Lányfej, 1928 76 X. évfolyam 5. szám - 2000 május