Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Hinni vagy nem hinni?
kommunizmus hívei gyakoroltak embertársaikkal szemben. Vagyis a hitetlenség terjesztőinek. Nos, ami az evolúciót illeti, ki kell ábrándítanom a nem-hívőket. Evolúció ugyanis azt is jelentheti, hogy a már egyszer megteremtett világ szabadon fejlődhet tovább, Istentől kapott szabad akaratából, és az evolúció, azaz törzsfejlődés abszolút nem zárja ki, hogy az életet egy felsőbb erő teremtette. Egyébiránt mind a mai napig nem sikerült laboratóriumi körülmények között ugyanazt produkálni, ami valaha Isten ujjának érintése által létrejött. Sok mindent elő lehet állítani szintetikusan, de mint tudjuk, a szintetikus dolgok soha nem azonos értékűek a valódiakkal. A csodaszernek hitt labor-vitaminok és ásványok soha nem tudják azt nyújtani a szervezetnek, mintha mindezt friss táplálékból vesszük magunkhoz. A szintetikus hormonok rákkeltő hatásúak, ellentétben a természetesekkel. És az ún. DNS- kísérlet is kudarcot vallott, mert hiszen a mesterséges DNS épp ellenkező irányban fordul spirális alakban, mint természetes társa. Vagyis mindez azt bizonyítja, hogy az ember kétségbeesett kísérleteket tehet ugyan arra, hogy az isteni teremtést lemásolja, de mindig beleviszi saját emberi tökéletlenségét is. Olyan, mintha már eljutott volna arra a szintre, mmt a Teremtő, de a szabadalmat nem kapja meg hozzá, hiszen a felfuvalkodott gőg még senkii se tett mindenhatóvá, legfeljebb nevetségessé. Alulról, a földi ember szemszögéből nézve minden másként látszik. Minél lejjebb süllyed egy világ, annál inkább anyagias szemléletűvé válik. Komolyan azt hinni, hogy az anyag teremti a szellemet, vagy hogy a lélek az anyag illúziója (netán hallucinációja), gyermekes dolog. Gyermekes igyekezet arra, hogy a másikat nem értő ember megpróbálja elrontani társa játékát, csak mert nem teljesen tiszta szándék vezeti. S hogy miért ezek a lesújtó szavak? Nos, aki le akarja rombolni a mások hitét, azt hogyan lehetne építő, haladó szelleműnek, modernnek nevezni, vagy bárminemű más szép jelzővel illetni?! Jó szándékúnak csak az nevezhető, aki adni akar társainak, nem pedig elvenni tőlük. Csalhatatlannak tűnő érvek szólnak arról is, hogy a vallás azért nem helyes, mert az egyház képviselői mennyi rosszat tettek annak idején az emberiséggel, vallásháborúkba, viszályokba sodorva, és ezáltal destruktív erőként lévén jelen a mindenkori jelenkorban. Ez a spekuláció is helytelen, már koncepciójában is. A vallás(os áhítat) színtere a lélek, tehát egy elvont fogalomról, érzésről, emelkedett állapotról van szó, míg az egyház intézmény, papi személyek és az intézményi kötelékben dolgozó személyek hivatalos egyesülete, vagyis konkrét, földi dolog, tárgyakban, épületekben, vagyoni, személyi dolgokban meghatározható valami. A két dimenziót összekeverni fatális tévedés. Ugyanúgy, ahogyan a hajdani és jelenlegi hívőt egy az egyben azonosítani az egyházi személyekkel, mert hiszen gyakorta nem is azonos érzelmi síkon élik meg vallásos érzületüket. Arról már nem is beszélve, hogy a mindenkori túlkapásokkal nem értett egyet minden hívő. Sokan lázadtak ellene, maga a protestáns mozgalom is ebből bontakozott ki, majd vált külön vallássá többek között. Vallásunkat általában családunktól „örököljük”, azaz tanuljuk. Aki a családját szereti, tiszteli, az rendszerint nem is válik meg annak hagyományaitól, így eredeti vallását sem adja fel. Hittant a papoktól tanul, de magát az istenhitet a szüleitől, rokonaitól kapja készen. Érzelmileg azonosul velük, ezért azonosul a hitükkel is. Épp ezért minden, ezen a téren kapott inzultust sokkal érzékenyebben él meg, mert hiszen vallásunkban sértettnek lenni a legmélyebb érzéseinket sérti, melyek családunkkal, azaz elemi becsületérzésünkkel kapcsolatosak. Azok, akik megérték a kommunizmus lélekromboló idejét, sosem feledhetik, hogyan próbálták meg a fiatalokat szembeállítani családjukkal, lévén, hogy azoknak hitét támadták, álérvekkel vagy valós érvekkel, de mindig, minden ponton támadva őket. 70 X. évfolyam 5. szám - 2000 május
