Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: A komorna búcsúja
- Elnézésüket kérem, kedves útitársak, hogy ilyen szemtelenül idetolakodom, de a két úrhoz lenne egy valószínűleg szokatlan és váratlan kérésem, melynek teljesítéséhez a hölgyek hozzájárulását és megértését is nagyon kérném. A meglepődött házaspárok már feszülten figyeltek, és az orvos egy másik asztaltól odahúzott egy széket, és már hellyel is kínálta az izgatott idős nőt. Az megköszönte az udvariasságot, de állva folytatta:- Arra szeretném a két urat megkérni, hogy kísérjenek el engem egy kb. egyórás taxiutazásra. Meg kell látogatnom egy számomra nagyon fontos helyet, és ebben az idegen városban egyedül, férfikíséret nélkül nem szeretnék utazni. A taxit már megrendeltem és itt áll a szálloda előtt. Ha nem okoz nagy nehézséget, 30 perc múlva indulhatnánk is. A hölgyek talán hasznosan el tudják tölteni a következő másfél órát férjeik nélkül is, és a taxi visszahoz bennünket a szállodához. Nos, uraim és hölgyeim? Teljesíthető ez a szemtelen nagy kérésem? A házaspárok nem is tanakodtak. A két férfi készségesen rendelkezésre állt, és az asszonyok még örültek is egy kis pihenőnek az ebéd után. A taxi tényleg a szálloda előtt várakozott. Az idős asszony még felment a szobájába felkészülni. A mérnök és az orvos a kocsi mellett várakoztak, találgatva: vajon ki lehet ez a nagyon csendes, de láthatóan művelt, intelligens asszony. Bizonyosak voltak abban is, hogy a következő órában fény derül a titokra. A hölgy pontosan érkezett. A férfiak meglepődve fogadták és nyitották ki előtte a hátsó ajtót, miután kezével jelezte, hogy a hátsó ülésre kíván ülni. Az asszony a harmincas évek divatjának megfelelően volt rendkívül elegáns. Testhezálló kosztümöt, alatta csipkés fehér blúzt, hosszú szoknyát, hófehér fején fekete kalapot viselt. A kalap egykor divatcsoda lehetett, selyemszalaggal, és elöl egy finom, horgolt hálóval. Vállán egy finom bőrből készült kis táska lógott, de egy fehér műanyag szatyrot is hozott, ismeretlen tartalommal. A mérnök előre, a vezető mellé ült. Amikor elhelyezkedtek, az idős hölgy a taxisnak megmondta a pontos címet és franciául kérdezte, hogy megértette-e az utazás célját. A vezető bólintott és ismételte: Az angol katonai temető. Elindultak. A, hölgy az indulás után a két kísérő felé fordult:- Uraim! Természetes, hogy némi magyarázattal kell szolgálnom Önöknek, még ha nem is kérdeztek eddig semmit. Tudják, nyolcvanadik évemet taposom, és életem utolsó utazását azért éppen Lisszabonba szerveztem, mert itt van az a temető, ahol azok az emberek nyugszanak, akiknek életem legszebb, legemlékezetesebb és legboldogabb tizennégy évét köszönhetem. Mint belső szobalány, ha úgy tetszik komoma, szolgáltam ezeket az éveket Magyarország kormányzójának a családjánál. Nagyon megbecsültek, családtagként kezeltek. Tudom, Önök most hitetlenkednek. Nem is csodálkozom, mert annyi kígyót-békát, hazugságot, valótlanságot nem sok családra kentek, mint a főméltóságú úréra, de higgyék el, az igazság más, és főként nekem, aki hosszú éveket velük éltem, egészen más. Már egy évtizede egyedül élek, nincs rokonom, minden hozzám közel állt ember már a túlvilágon várakozik rám. Hangja kissé erőtlen lett, elcsuklott, és táskájába nyúlt egy zsebkendőért. Enyhe arcsminkjére vigyázva törölt le néhány könnycseppet, majd folytatta: Eljöttem tehát, mert úgy éreztem, hogy itt még le kell rónom kegyeletemet, ha már ilyen hosszú élettel ajándékozott meg a Jóisten. Aztán mááár...! - Itt kezével egy aprót legyintett, és kinézett oldalra a fákkal szegélyezett útra, majd hirtelen visszafordult:- Természetesen diszkréciójukat kérem, mert történetem nem tartozik senkire, és Önöknek sem akarok kellemetlenségeket okozni. Egy temetőben voltunk, egy rokonom 58 X. évfolyam 5. szám - 2000 május
