Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Amerigo szerencséje
- Töltsétek már, Rozika, mert kiszáradok! No, szóval igaz, hogy még csak hétéves az a lány, az ősszel kerül hozzátok, de meglásd, abból még szépségkirálynő lesz. Miért nem őt fested le?- Azt lehet, festeni, azt lehet - motyogta magában az asszony, és akkora kő esett le a szívéről, hogy majdnem beszakadt a padló.- Miért ne festeném? - kérdezett vissza a rajztanár, és ezzel megköttetett az alku. Tóth Pista megfestette a két képet, a kerületben megalakult a Munkácsy Mihály Művészeti Társaság, és természetesen a tanár úr lett az elnöke. Rögtön alapítottak egy Munkácsy-díjat is, melyet az alapszabály szerint minden évben az kapott, aki a legtöbbet tette a társaságért. Az első évben természetesen az elnök úr. Egy év múlva meglátogatta az egyik kerületi üzemet a miniszter, és kulturális program gyanánt elvitték a festőkhöz is, hadd lássa, hogyan támogatják itt a művészetet. Látta, és sokatmondóan bólogatott. Aztán megkérdezte, milyen művészeti díja van a tanár úrnak. A tanácselnök csak hebegett-habogott, hogy hát még csak most alakultak, meg hogy általános iskolában tanít, aztán meglátta a falon Munkácsy Mihály fényképét, és gyorsan kiigazította magát:- Mun... Munkácsy-díjas. - De! És ez a legfontosabb, hogy a nyáron nyugdíjba megy a gimnázium rajztanára, és őt fogják kinevezni a helyére. A gimnázium tetőterében van egy helyiség, azt akár műteremnek is át lehetne alakítani. Nemcsak lehetne, hanem a kerületi építész már dolgozik is a terveken. Bizonyos időközönként tárlatlátogatásokat rendeznek majd a padláson, egyelőre a kerületi gyárak szocialista brigádjainak, de később akár vidéki csoportokat vagy turistákat is lehetne fogadni. A portásfülke mellett kialakítanak egy kis galériát, ahol Mari néni, a portás árulja majd másodállásban a tanár úr képeit, meg a kerámia szakkörben készült köcsögöket.- Ezt komolyan gondoltad, Feri bátyám? - kérdezte Tóth, miután elbúcsúztatták a minisztert.- Miért, te mit mondtál volna a helyemben? - kérdezett vissza a másik. - Nem mondhatom azt, hogy nem fejlődünk kulturálisan. Csak azt nem tudom még, honnét szerzek az őszig egy férfi tanárt a Rozinak. No, mindegy, majd kiadom pártfeladatként az oktatási osztályvezetőnek. Ekképp lett Amerigóból gimnáziumi rajztanár. Épp jókor, mert megszületett az első gyerekük, és a műtermet ki kellett költöztetni a félszobából. De a műteremlátogatásból, a galériából, meg az igazi Munkácsy-díjból semmi se lett, mert a tanácselnök elkerült valamelyik minisztériumba osztályvezetőnek. Aztán a szocialista brigádok is megszűntek, és a művészeti társaság költségvetése felére zsugorodott. Nemcsak a gyárak támogatásától estek el, hanem a gyárak is elestek a konkurenciaharcban. Később Tóth Pistának felajánlotta az egyik nyugati biztosító, hogy fessen nekik óriásplakátokat.- Ne haragudjon, de azt hiszem, Önt félretájékoztatták - mondta önérzetesen. - Én festő szakon végeztem a főiskolán, nem vagyok reklámgrafikus.- Ugyan, öreg, mit szívózol? - húzta el a száját a fiatal hazai menedzser. - Azt hiszed, én oké vagyok biztosítási ügyekben? Ez van, ezt kell csinálni, különben kilóg a hátsód a gatyából, az asszony meg oda megy, ahol több dohányt lobogtatnak. És neki van igaza, mert élni akar. Tudod, hány pedagógus dolgozik nálam másodállásban? Nekem se ez volt a szívem álma. Vegyész voltam, vegyészmérnök. A gyárat eladták egy jónevű nyugati cégnek, és raktár lett belőle. Én meg átképeztem magam biztosítási ügynöknek, mert manapság itt terem a dohány. Vállalod? Nem vállalod? Én megpróbáltam... Új Hevesi Napló 21
