Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 4. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Leánykérés
T. Ágoston László Jleánykérés P. nagyobbik lánya férjhez ment. Pontosabban: megházasodott, illetve... A fene egye meg, hogy manapság mindenki a szavakon lovagol! Egyetlen kifejezés se elég pontos, nem fedi azt a tartalmat, amire használják. Mindenki mindig helyesbít, megmagyarázza, hogy tulajdonképpen nem is azt akarta mondani, csak hát a magyar nyelvben nincs igazán megfelelő szó arra a bizonyos fogalomra, amit ő jelölni akart, és soha, senki nem értette félre a szavait. Ady Endre is le tudta írni a legbonyolultabb lelki vívódásait magyarul. De Rita, a lánya nem találja meg azt a szót, amelyik arra szolgál, hogy megjelölje azt a szituációt, amelyikben egy férfi és egy nő közös akarattal családot alapít. Mert ugye itt van a házasság szó. Ez eleve feltételezi a házat. Márpedig aki manapság megházasodik, azaz vesz vagy valahogy szerez egy házat, legalább egyet, annak többszörös milliomosnak kell lennie. És ugyan honnét lennének manapság két huszonéves fiatalnak milliói? Tehát jó esetben lakásosodásról lehet beszélni, ha mondjuk, van valakinek egy nagyanyja, aki kellő időben meghal, hogy átadhassa a lakását az unokájának. No, hát Ritának éppen volt egy ilyen nagyanyja. Néhány hónap alatt végzett szegénnyel a rák, így aztán az unokája elfoglalhatta az öröklakását. Az anyja kifizette az örökösödési adót, a kisebbik lánynak, Áginak meg vett egy másfél szobás lakótelepit, hogy helyreálljon a két testvér között a mindig törékeny békesség. Férjhezmenetel se megfelelő, hiszen nem ő költözött a férjéhez, nem ő ment oda, hanem a fiú ment hozzá. Egy szál farmerban, meg egy bőrönddel a kezében. No meg a fülében a zsebmagnó hallgatójával. Mindez nem számít, mert attól még egy jó fej, de a férjhezmenés sántít. Csúsztatás, ahogy manapság mondják. Frigyre lépett? Húha! Ez túlzottan ünnepélyes. Meg ósdi. Ehhez minimum rokokó esküvői ruhaköltemény illik, meg zsinóros mente, vagy valami ilyesmi. Koszorúslányok talpig rózsaszínben, templom hatalmas orgonával, virágeső, meg hintó hat lóval. De semmiképp nem illik bele az, hogy már több mint fél éve együtt élnek, és régen maguk mögött tudhatják a mézesheteket. Az esküszik szó végképp nem megfelelő, hiszen ki az a buggyant, aki manapság bármire is meg merne esküdni? A változások korát éljük. Ma elátkozzuk a tegnapot, s lehet, hogy holnap elátkozzuk a mát. Csak az a biztos, ami már megtörtént, ami úgymond’ történelemmé vált. Illetve, a fene tudja... Ahogy változnak a történelemkönyvek... Ahány történész, annyiféle történelem. Jobb, ha nem esküdözünk semmire, még egymásnak se, mert úgyse tudjuk megtartani. Akkor meg minek? És ha holnap megtetszik egy másik fiú, vagy Dénesnek egy másik lány? Nos, akkor egymás szemére hányják, hogy „de te megesküdtél nekem?...” A frászt! Amíg megy a szekér, ülünk rajta, ha kitörik a kereke, keresünk másikat. Szóba jöhetne még a családalapítás. De ez se jó. A családhoz szülök kellenek, vagy ahogyan a pszichológusok emlegetik: szülőpár. No meg gyerekek is. Mire? Minek? Azért gürcölni egy életen át, hogy legyen valaki, aki a halálunk után is viseli a nevünket? Lerakni egy koldusdinasztia alapjait? Romantikus önfeláldozás, az öncsalás netovábbja. Különben is itt az élő példa: Olga, meg P. Ők családot alapítottak, szülők lettek, Aztán egy életen át mérgezik egymás életét miatta, meg a kis hülye Ági miatt. Szükségük volt a gyerekekre? Ugyan... És a gyerekeknek legalább ennyire nincs szükségük rájuk. Ez hát a fenséges családideál?! Ebből ő nem kér. Akkor már inkább sterilizál tatja magát. Új Hevesi Napló 15
