Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - KÖZÉLET - Bakacsi Ernő: A szocializmusról II.
hagyta volna dolgozni), de nem értett a szervezéshez és a vezetéshez sem. Kezdetben sok jószándékú ember őrlődött így fel, ment tönkre az egészsége, vagy nyírta ki saját magát, mert komolyan vette a szerepét, és a nála még korlátoltabb, de magasabb beosztású elvtársnak ellentmondott. Aztán lassan kialakult a hierarchia. Jó vezető volt, aki a párt útmutatásait gondolkodás nélkül végrehajtotta, taposott lefelé, nyalt felfelé. A főnökségnek mindig igaza volt, azokat kiszolgálta, vitte ajándékba a gyár termékeit, etette-itatta a górét, nyaraltatta a vállalati üdülőben, ha lehetőség volt, utaztatta nyugati tanulmányútra, vadászatra, ha kellett, ellátta nővel is. Később a vezetők egy része szakmailag már jó volt, értett a vezetéshez is, de a hatalom gyakorlása, az egymáshoz kapcsolódás semmit sem változott. Aki nem állt be a sorba, az pillanatok alatt kegyvesztett lett. Nem számított a tudása, az üzem eredményei, leváltották. A demokrácia pedig csak szócséplés maradt minden szinten. Nem is lehetett másképpen, hiszen az egypártrendszerben az országgyűlés is csak évente kétszer ülésezett - tavasszal és ősszel - egy-két napig. Az előre elkészített rendeleteket, törvényeket általában vita nélkül vagy álvitában (hiszen a hozzászólást előre le kellett adni, amit addig még a megyei első titkár is átfésült) 100%-ban elfogadták. A csapatba bekerült elvtárs pedig nem bukhatott meg! Ha már kibírhatatlanul sok hibát vétett - tönkrement az üzem, kiskirályoskodása nagyon szemet szúrt, ha hemzsegtek a törvénytelenségek körülötte - akkor elvitték másik céghez igazgatónak, esetleg felfelé bukott. Nagy ritkán egy-egy másodhegedűst látványosan meghurcoltak, néha le is csuktak, hogy lám-lám, a párt milyen éber, hogy vigyáz a törvényességre. Az illetőt először kizárták a pártból, mert párttag törvénytelenséget, becstelenséget nem tesz, azok mindig patyolattiszta, feddhetetlen emberek. Ekkora arcátlanságot hazudni a népnek! Az csak természetes, hogy az ilyen vezetők (igazgató, párttitkár, stb.) és a termelést irányító, azért felelős felső- és középszintű vezetők között, feszültség jön létre, néha áthidalhatatlan. A kótyavetyélésnek, a konfliktusoknak csak a termelés, végső soron az ország látja kárát. A negatív kontraszelekció és viselkedési, vezetési forma csak a rendszer bukását segíthetik elő. Ez így volt nálunk és az európai szocialista országokban, de a Szovjetunióban, Kínában még hatványozottabban így volt. Csak a Szovjetunió szétesése után derült ki, hogy a Távol-Keleten egy-egy első titkár körül egész kiskirályság alakult ki. Élet-halál ura volt. Szinte magánhadsereget tartott, a törvényesség látszatát sem tartották meg, külön börtönt üzemeltettek. Gyerekeiket - sokszor pénzért - juttatták be a Komszomol vezetésbe, onnan a pártvezetésbe. Hiszen aki ott volt, annak élete végéig biztosítva volt a jólét és a hatalom. Ezek aztán már nem is voltak kommunisták - mindegy, hogy mit hangoztattak -, sem a Szovjetunióban, sem máshol. Ezek az emberek azért nevezték magukat kommunistának, hogy a hatalom részesei lehessenek. Ismerek Egerben olyan volt városi pártbizottsági munkatársat (K-né), aki nyugdíjba vonulása után a pártbélyeget sem volt hajlandó fizetni. A szocializmus építése odáig fejlődött, hogy az ilyen emberek - a vezetők - nemhogy az életüket, de semmit sem hajlandók áldozni az ügyért, az eszméért. Az egész belülről rothadt szét, bukásra érett lett. Még ha minden jól is ment volna, akkor is lett volna egy óriási teher a nép nyakán: ez a túlméretezett adminisztráció. A meglévő kettős hatalom. Az állami szervek mellett mindenütt ott voltak a párt szervezetei is. Megyei, járási tanács - megyei, járási pártbizottság - és így lefelé, egészen a vállalati igazgatóig, illetve függetlenített párttitkárig. 70 X. évfolyam 3. szám - 2000 március
