Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Jámbor Ildikó: Weimar - Európa II.
műtét után már éppúgy jár, mint bárki, s nagy gyalogtúrákat teszünk együtt a különben gyönyörű belvárosban, ahol — még a kórház mellett maradva - megmutatja nekünk azt a gyógyító centrumot, mely az 1700-as évek óta működött egészen a rendszerváltásig. Noha kölcsönösen nem politizálunk (ennek a nyelvi nehézségek is korlátokat szabnak), előbb-utóbb mégis szóba került, hogy a polgárok hogyan viszonyulnak a volt Stázi-ügynökökhöz és besúgókhoz. Az elmondottakból úgy vettem ki, a közmegítélés sokkal határozottabban negatív, mint hasonló esetben nálunk, mivel ott nem átallták Egon Krenzet, az utolsó pártfőtitkárt is törvény elé állítani. A civil élet nagyon élénk, barátunk harminc éve énekel egy iparos kórusban (ennek kapcsán elő is vesszük a kottákat egy fülledt nyári estén, és kedvünkre szolmizálunk), s a világért nem hagyná abba, még ha száz kilométerekről is kell hazaautóznia egy-egy próba kedvéért. No, persze, nem oly vidám az élet mindenki számára. A munkanélküliség keserű kenyerét ideig-órákig ki-ki megtapasztalhatta. Barátunkat is túl az ötvenen érte az első megrázkódtatás, ám ő talpraállós fajta, a látszólag terméketlen hónapokat tanulással és szakértői vizsgával töltötte, s most az ország egész területére érvényes tanácsadói jogosítvánnyal rendelkezik épületgépészeti ügyekben. Az új követelmények az idősebb generációt rázták meg. Egyik este egy idősebb házaspárhoz látogatunk, a férj hatvanon túl is keményen dolgozik, Erfurtba ingázik nap mint nap, ahol banktisztviselő, s napi tizenkét órát is robotol, ha a szükség úgy hozza. Ma már nosztalgiával emlegetik első magyarországi útjaikat, ahová csekély valutával Trabantokon s efféle lélekvesztőn érkeztek hozzánk „nyugatra”, s bennünket, magyarokat egy életre szívükbe zártak. Mert akárhogy is indultak el, mindig akadt egy pincetulajdonos, aki borral kínálta őket, vagy egy kempingvezető, aki megkínálta őket paprikáskrumplival. Weimar Európának számít nemcsak az ünnepi évben meghirdetett hihetetlenül gazdag kulturális kínálatával, hanem jó és tradíciókat őrző éttermeivel, belső tisztaságával, csendes békéjével. A város központjában helyezkedik el a temető ős fái alatt, hogy már csak az olvasnivaló miatt is érdemes felkeresni a túlvilági lelkek otthonát. A kert közepén pedig egy pravoszláv kápolna őrzi az emlékét egy Oroszhonból ideszakadt hercegnőnek. Kétszer is nekiindulunk a csodálatos kertnek, egyszer az időnk kevés, máskor az eső ver ki bennünket, de így is elidőztünk Elerder, Goethe, Schiller és Karl August síremléke előtt. Közvetlenül a temető mellett egy nagy autóforgalmű szálloda éle kelti föl az érdeklődésünket. Talán morbidnak is tűnhet az ötlet: ide épült az idősek otthona, világos szobák, kényelmes pihenőhelyek a parkjában, afféle német praktikusság szerint: idős korban magas szintű szociális ellátás dukál mindenkinek, aki meg tudja fizetni. Azt hiszem, Weimar valóban kitüntetett helyzetet élvez a volt NDK-s városok közül, hiszen hazafelé tartván a légkondicionált vonatból egy pillantást vethetünk Drezda hátsó felére, szomorú arcára, a graffitikkel telemázolt szürke falakra, lerobbant gyárépületekre, ahol a dühödt és nyilván némileg jogosan is feldühödött ifjúság szélsőjobb jelszavakat, nihilista jelképeket mázolt a falra. Egy kicsit elfog a félelem és az elkeseredés meg a józanság: Európa közepén vagyunk, az ezredfordulón. 56 X. évfolyam 3. szám - 2000 március V. Goethe, Schiller szobra Weimarban
