Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Jámbor Ildikó: Weimar - Európa II.
jámbor Ildikó fVedmow — (ptwdfia II. Európa kulturális fővárosának nevezték Weimart 1999-ben, s ennek a nagyratörő és kitüntető címnek igyekezett is megfelelni a város. A németek egyébként is Európában érezhetik magukat (egyes amerikai közgazdászok véleménye szerint az EU-közösség leginkább a német érdekeknek felel meg, s nem vesszük észre, egyfajta gazdasági hegemóniát valósítanak majd meg), azért érdemes árnyaltan vizsgálni a kérdést az egykori NDK felől nézve. Jó sorsom nemcsak az ünnepi alkalomkor (a Goethe-évben) vitt arra, hanem másfél évtizeddel előtte is. Első találkozásom (hozzáteszem, szerelmes találkozásom) 1984-ben adódott a várossal. Akkor is lenyűgözött két évszázadra visszanyúló szellemisége, gazdag hagyományai, de persze a nyáron is turistacsalogatónak számító, akkor NSZK-sok által is látogatott síparadicsom, Oberhof felé igyekezve (stílszerűen Trabanttal), fel-feltűnt a sűrű erdőségekből feldübörgő szovjet harckocsik zaja, a gyakori forgalomleállítások és elterelések pedig minden kétséget kizáróan jelezték: ez a vidék komoly harci bázisa a Varsói Szerződés dühödt és gyanakvó milicistáinak. Most, amint vendéglátónk a thüringiai erdők felé visz, félelem nélkül tekinthetünk az erdőkbe, már harcmentesített övezet (Most már ő is tréfálkozva meséli, hogy miként szüntették meg e helyen a rakétabázist, és milyen élményei fűződnek a szovjet kontingens - a nálunkénál későbbi - 1992-es kivonulásához). Ezzel bizonyosan nagy lépést tettek a weimariak Európa felé, de most az egyesítés után tíz évvel már azt is látni, a hétmérföldes léptekből jóval többet tettek, mint mi azt, hazai viszonyainkhoz viszonyítva akár csak gondolnánk. A várost körülvevő körgyűrűről már szóltam, mindenhová pillanatok alatt elérni a több százmillió márkáért épített úthálózat segítségével. S ez nem csupán kiváló minőségű aszfaltot jelent, hanem a víz- és a szennyvízhálózat, a közművek korszerűsítését is. S persze az ezzel együtt járó motorizációt. Barátunk, Gerhard, aki az egyesítés nagy nyertesének nevezi magát, annak idején Daciával érkezett hozzánk, most Mercedesszel szállít bennünket, de van egy Trabantból átalakított Cabriója is, amin az esti mozielőadásra suhanunk nagy feltűnést keltve, ugyanis a kocsi egyben reklámcélokat is szolgál: országos közmű-konferenciára buzdítja a városban megforduló németeket, s no, persze, a helybelieket is. A motorizáció ellenhatásaként viszont már meghonosodott - főképp északról (svéd, dán példák nyomán) - a természetelvű életszemlélet is. A város szélén csinos kis lakónegyedet mutat vendéglátónk. A gusztusosán sorjázó családi házaknak esztétikai szépségük mellett egy különösségük van: egyikhez sem épült garázs. Lakói tudatosan száműzték életükből a benzinüzeműt, s kerékpárral járnak dolgozni. A bejárat mellé tehát kerékpártárolókat építettek. Németországban - mint szerte Nyugat-Európában egyébként is sok a kerékpáros, természetesen ehhez mindenütt megvannak az utak, a tárolók, s nem jellemző, hogy elkötnének bringákat, egyébként is azokat vastag láncokkal kötik ki (Münchenben az egyik metró végállomásnál láttam ilyet), s otthagyják gazdáik egész napra is. Ugyancsak a külvárosban láthatjuk már, túl a bevásárlócentrumon a hihetetlen nagy kórház-monstrumot. Az egészségügyi ellátásra fordítottak talán a legtöbbet a németek az egyesítést követően, s mostmár úgy tűnik, az egész országban egységesen magas szintű az ellátás. Ennek barátunk a legékesebb bizonyítéka, hiszen egy autóbaleset nyomait két évtizedig hordozta NDK-s állampolgárként. S fiatal éveiben bottal járt és bicegett, most két Új Hevesi Napló 55
