Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Nádasi Alfonz: Kodály lelkisége
még határozottabban megvolt. Az elsős a felsősöket nem is szólíthatta másképpen, mindig csak a családnév megnevezésével, hozzátéve az úr szót. Kodálynál mást lehetett megfigyelni. A Kodály névhez nem az úr szót tették, hanem a háromnyelvű: magyar, német, tót nagyszombati érseki gimnáziumban (azelőtt bencés gimnázium volt) a tót „pán” - úr szót használták. Nemcsak a kisdiákok nevezték Pánnak, hanem osztálytársai is mindig csak így: Pán. Még diplomájuk megszerzése után is, érettségi találkozókon, mindig csak így mondták: Szerbusz Pán. Annyira bennük maradt a diákköri megbecsülés, hogy el sem tudtak képzelni más megszólítást még öregkorukban sem. Megvolt ennek a névnek az alapja: amikor észrevette, hogy a tót származású gyerekek félszegek, félénkek voltak az első hetekben, mert hiányos volt a magyar tudásuk, ekkor Kodály szokatlan elhatározásra jutott: „Gondoltam - mesélte később nekem -, megfordítom a sorrendet. Nem várom meg, míg ők tudnak jól magyarul, én megyek elibük, és megkönnyíteni, hogy hamarabb érezzék otthon magukat köztünk. ” Beszéltem nagyszombati diákokkal, iskolatársaival Pannonhalmán a szeretetotthonban. Elmondták, hogy nem ismertek még egy olyan diáktársukat, akinek ekkora tekintélye lett volna, mint neki. Tanárait nagyra becsülte. Ahogyan ismételten kifejezte, ezt a szép tulajdonságát is a szülői házból hozta magával. Édesanyja, két orsolyita nővér nagynénje sokszor említette saját tanáraik iránt érzett tiszteletüket és szeretetüket. Különös tudatossággal említette édesapját, aki a győri Bencés Gimnáziumban érettségizet 1870-ben, mégpedig jelesen. Fridericus Kodály, ahogyan a latin anyakönyvben, azaz a matriculában olvasom a nevét, tehát Kodály Frigyes hálás tanítvány volt. Többször fölkereste öreg tanárait Tihanyban és Zalaapátiban, hogy ismételten megköszönje mindazt, amit tanításban és nevelésben, különösen a jellemnevelésben kapott tőlük. Amikor Kodály meglátogatta édesapja egykori iskoláját, eléje tettük az iskolai anyakönyvet, a matriculát, és az édesapja önképzőköri dolgozatait, pályázatait. Ritka pillanatnak lehettünk tanúi: tantárgyról tantárgyra végigvizsgálta édesapja érdemjegyeit; beleolvasott önképzőköri dolgozataiba, roppant meghatott lett. A százéves papírra rácsordultak könnyei. Behajtott fejjel, visszafojtott hangon súgta nekem: „Mindig büszke voltam édesapámra. ” Még életének legutolsó idejében is tudatosan érdeklődtem diákéletének eseményei után, hogy megismerjem azt az óriási hatást, amelyet a nagyszombati érseki gimnázium tett növendékeire. Sajnos, ma már nem ismerjük ennek az iskolának az egész országra kiterjedő hatását. Pázmány Péter alapítása óta lassanként egyre híresebb lett az iskola. A bencés, majd érseki gimnázium olyan lelkiséget árasztott, amely a növendékek egész életére kihatott. A tanulók, csekély kivétellel, hitvallók maradtak. Sőt apostolai lettek Krisztus tanításának, akár papokként és szerzetesekként, akár családos emberként, akár katolikus családból származtak, akár protestáns testvéreink gyermekei voltak. A megváltozott politikai állapotok, az elcsatolás Csehszlovákiához és egyebek, teljesen megszüntették mindezt. Már csak nosztalgiával emlegeti az a néhány életben maradt, aki növendéke lehetett ennek az Alma Matemek. (Később csak a komáromi bencés gimnázium maradt mint egyetlen magyar gimnázium, míg azt is meg nem szüntették.) Tanárai közül hittanára volt rá a legnagyobb hatással. Mikor visszaemlékezett rá, még életének utolsó éveiben is úgy emlegette, mint olyan jellemű embert, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. Érdekes eredményre vezetett volna, ha statisztikát készítettek volna Kodály szavaiból, amelyeket szüleiről, tanárairól használt, hálájának kifejezéséről. Ez pontos képet adna erkölcsiségéről, jellemének megnyilatkozásairól, még ha áttételesen is. így jutok el ismertetésem három gondolatához. 32 X. évfolyam 3. szám - 2000 március
