Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Fridél lajos: Bükkaljai ösvényeken XXII.
Kellemes nyáreste volt. Lesekedtem, ábrándoztam, s miközben a monoton motorzajt hallgattam, vártam, hogy besötétedjen. S akkor végre megtörtént, amit vártam. A traktor motorjának hangja megváltozott. A fordulat leesett, a traktor megállt.- Na végre! Befejezte. S még időben — sóhajtottam fel, s nyúltam a keresőtávcsőért. A gazda leszállt, a traktor mögé ment, s heves mozdulatokkal kezdte a meghajtó tengelyre rátekeredett füvet tépkedni.- Jóságos Úristen! Mit csinál ez? Miért nem megy már haza? - sziszegtem dühösen. Ám a kényszerű megállás őt is bosszantotta, mi több, nagyon felidegesítette, mert annak ellenére, hogy teljesen egyedül volt, olyan rafinált káromkodásba kezdett, miközben tépte, piszkálta a feltekeredett gazt, hogy én ott, a völgyecske másik oldalán is tisztán hallottam.- Sose kapj feloldozást ezért a ronda káromkodásért, hogy a fene enne meg traktorostól, fükaszástól - mormogtam már én is, úgy félhangosan, s ekkor már sejtettem, hogy ma este is árnyékra vetődtem. Amikor aztán reflektort gyújtva folytatta a kaszálást, tudtam, hogy ma már ide disznó nem érkezik. Fél tizenegykor ereszkedett be a faluba. Nagyon keserű szájízzel autóztam hazafelé. *** A zabtábla hozzáért a sűrűhöz. Onnét jártak be a disznók. Ember által nagyon ritkán járt füves ösvény futott végig a szélén, ettől néhány méterre ültem le egy galagonyabokor mellé. Lakott területtől távol voltam. Csend volt, meleg nyáreste és bizakodó, jó hangulat. A szél iránya kiváló, a bejárás nyomai frissek, csak idő kérdése és a konda megérkezik. Alkonyodott, fogyott a lővilág. A sűrű szélének lombjai már összemosódtak, sötétszürke falként zárták le a horizontot. Épp egy furjkakas pitypalattyolását hallgattam nagy áhítattal, amikor szemem sarkából egy fekete, mozgó foltot láttam megvillanni. Odakaptam a fejem és megrémültem. Nem valami rusnya óriáskígyó vagy krokodil, még csak nem is egy jóképű űrlény ballagott ott előttem az ösvényen, tőlem néhány méterre, nem. Azon talán elcsodálkoztam volna, de itt nagyobb volt a baj. Ugyanis egy jól fejlett, gusztusos, koromfekete házimacska ballagott ott kényelmesen, velem nem is törődve. Ott, messze a falutól, ott előttem az ösvényen, s ráadásul balról-jobbra. Meglepetésemben X. évfolyam 3. szám - 2000 március
