Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 2. szám - KÖNYVSZEMLE - Haraszti Márta: Terelgetni az éjszakát
paraszti cMárfa ©mlgfcfm az éjszakát Tóth Sándor: Adagio 1999-ben jelent meg az Új Ember Kiadó gondozásában Tóth Sándor verseskötete az Adagio. Tóth Sándor hatvan évvel ezelőtt, Szolnokon született. Költő, műfordító, publicista, az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola tanszékvezetője, az Új Ember munkatársa. 1995-ben József Attila-díjat, 1998-ban Szent Gellért-díjat kapott. Biblikus hangvételű versei a Nyugat korszakát idézik, a szavakkal való játékot, a költői képeket, a szépséget — igazi verseket olvashatunk. Tóth költészetére nem hatott a manapság oly divatos semmitmondó, zűrzavaros, érzelemeltakaró póz. Az írásjeleket is csak azért hagyja el, hogy lássuk, ő a legfontosabbakat mondja ki zenei ihletettségü kötetével. Fontosnak tartja a nyugalmat, a fegyelmezettséget, a részletek apró csodáját, „hogy ha szikra pattan /koszorúban a gond telén / könnyet mosolyt miként sző egybe / akár egyetlen hegedű” (Mozart). Az este nemcsak egy napszak, hanem ilyenkor „fehér gyertyák világlanak / kezdődik a csillagok szertartása” (Este). A kötet hatvankilenc versét Tóth Sándor nem rendezte versciklusokba. Nem is volt rá szükség, hiszen az egész kötet egy ciklusnak tekinthető. Mintha a költő megpihenne egy „tágas mezőn”, ahol „hold hempereg / forrás indul / víz-lánc sereg / fonja dombok / ásvány kezét” (Pasztorál I.). Mindegyik vers erőt ad az olvasónak, megtanítja látni, észrevenni a szépséget („Bepillant az őszi kertnek / Ablakán a szürke-dermedt / Széllovassal nyargalászó / Hangja velencei cselló” (Hegyeken a felhőlombok), „csöppben a teremtést” (Sorok), szentek élettörténetén keresztül megtalálni a helyes utat. Tóth Sándor hittel, líraisággal tanít arra, hogy „küzdeni is csak szelíden szabad” (Lourdes-i pillanatkép), segítségül hívva a mindennapokból vett kicsiny képeket („Nappalunk zsákját csomózza az alkony / Gond öröm cserepe mind belefér / Tárgyaknak színén matatgat az árnyék / Mi időben múló egyszer visszatér” (Esti zsolozsma). Bár Tóth Sándornak nem ez az első verseskötete, mégis olyan, mintha költeményei még „az újakat keresik... / Erős szívük nyomán / Ébrednek” (emlékoszlopra), még túl egyszólamúak ezek a lírai hangvételű, tóthárpádos versek. A költeményeket átható légiességet a borító tervezője mintha nem érezte volna meg. Hiszen a borító rikoltó, bántó színével felhívja ugyan a figyelmet, de szinte megfojtja a címlapon található grafikát és a kötet cimét, és mást sugall a költeményekről, mint amilyenek valójában. A kötetben még tizenhat műfordítást is olvashatunk, többek között Lászai János sirfeliratának és Thomas Morton költeményeinek fordítását. Tóth Sándor e műveket ugyanolyan szakértelemmel és szeretettel fordította, mint ahogyan saját verseit írta. Isten dicsőségét, bizakodó hitet, egy lassúbb, bensőséges hangulatú életet tár elénk a költő; aki egyben tanár is, és szebben nem is taníthat egy tanár, mint versekkel. Új Hevesi Napló 79
