Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 2. szám - KÖNYVSZEMLE - Hóbor Anita: „Fák suhogtatják, emelik az égbe gyerekkorom”
^óbor Sfinüa ,í(3fák suhogtatják, em^ítk az égbe gyErekkorout” Serfőző Simon Gyerekidő című regényéről „... Megint érkezett valaki a csillag-hangulatvilágítású tanyákról” — mondhatja az olvasó Serfőző Simon gyerekidő (1986) című regényének élményvilágát tanulmányozva. Az életrajzi kisregény hősének, Matyinak gyermekkori eseményeit, élményeit, gondolatait tárja fel, a tanyai környezetből a városig vezető viszontagságos útját, s az ezzel járó nehézségeket jeleníti meg. A regényidő mindössze néhány évet ölel fel, kezdve a kisfiú egyhangú, de nyugodt otthoni életéről, egészen az iskola pár osztályának elvégzéséig. Matyi útját a kor szörnyűségei is befolyásolják, a kommunizmus rendszerének kritikáját is adja Serfőző, mely a szülők, főképp az édesanya dühkitöréseiben, heves szóáradataiban nyilvánul meg. Hiába robotolnak fáradtságot nem ismerve, egyetlen hízójukat elveszik, legjobb termőföldjüket lefoglalják, szélmalomharcot vívnak a fennmaradásért. Egyetlen remény marad számukra, hogy kisfiúkat kitanittatják, s egy jobb, emberibb életre nevelik fel. A munkától való megszabadulás és játszótársakra találás reményében Matyi felfokozott várakozással tekint az iskolakezdés elébe, de csalódás éri, az állandó reggeli szatyorcipelés miatt gúnyolódás tárgyává válik, s a vonatút kellemetlensége is előre jelzi az akadályokat. Egyre erőteljesebben foglalkoztatja az a gondolat is, hogy szülei csak „munkaerőnek” tartják, dolgoztatják, valójában nem is szeretik. „Keserűség, magányérzés burkait kell áttörnie, hogy felesleges voltának, meg nem értettségének kínzó érzését feloldja.” (Cs. Varga István) Hiába tanul szorgalmasan, csavargásai miatt elveszíti kedves tanítónőjének bizalmát, s egy verekedés után el kell hagynia a megszokott, kellemes légkörű iskolát. Az új helyen azonban nem érzi jól magát, elszigetelődése még nyilvánvalóbbá válik. Serfőző Simon kommentárok nélküli lélekrajzot ad, nem magyaráz, csupán egykét mondattal szemlélteti a kisfiú lelkiállapotát, főként cselekvésein keresztül megjelenítve. A tanyáról, az egyszerű emberektől Matyi egy bonyolultabb, összetettebb világ felé halad, s élethatárainak tágulásával súlyos belső akadályokat, buktatókat is le kell küzdenie. A különféle élmények és tapasztalatok hatására azonban olyan felismerésekig jut el, melyek egyedülvalóságának nyomasztó érzését feloldják, s egy emberibb magatartásforma felfogásáig juttatják el. Megérti családja kínjait, „életük vergődéseit”, s rádöbben, hogy „megfogadtam, ezután kerülni fogom, hogy a szüleimnek bánatot, keserűséget okozzak... s figyelmeztetni fogom magam, ha kell, hogy legyen több belátás bennem, s együttérzés, mert munkájuk után megérdemlik. Miként a tiszteletet is.” A regény második részében - még ha öntudatlanul is - Matyi még tovább jut el a felismerésben: az eladott, s levágott nyuszik pusztulása miatt önmagát okolja. Édesanyja vigasztalásában, miszerint „az Isten teremtette őket ilyen sorsra”, érzek némi beletörődést, belenyugvást az adott életkörülményekbe, s talán a „végsőkig kitartani” elvet is sugalmazza, hiszen az élet szava a legerősebb szó. Ám figyelemre méltó az édesanya erkölcsi intelmet megfogalmazó következő mondata is: „csak ez nem mentség a visszaélésre: az erősebbnek a gyengébbek helyzetével.” Talán erre az igazságra érzett rá Matyi a maga gyermeki módján, mikor a levágott nyuszik sorsa olyannyira megrendítette, s talán Serfőző Simon is ezen erkölcsi tanulságra mutat rá regényének záró soraiban. 80 X. évfolyam 2. szám — 2000 február
