Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 8. szám - Az idő sodrában
/a'ő joc/ráfón Ez a nyár nem a gondtalan pihenésé. Súlyos természeti csapások érték az országot. Aki felelősségteljesen gondolkodik, az most nem az önös érdekét nézi, hanem azon van, hogy segíthessen a bajbajutottakon. Egész megyéket lehetne katasztrófasűjtott övezetté nyilvánítani, hiszen az Alföld, az alacsonyabban fekvő területek víz alatt állnak és sok honfitársunk vált, válik hajléktalanná. Mindemellett elsikkad a fővárosiak gondja: kell-e most is, ennek ellenére új metróvonalat építeni, s hogy hová épüljön az új Nemzeti Színház. Aki felelősséget érez embertársai iránt, annak nyilván nem is ez a legfőbb problémája. Akinek viszont a saját lobbizása, érdekszférája a mindig aktuális „legszentebb”, az most is ugrásra készen figyel, hogyan „tarthatna be” a még mindig derekasan helytálló kormánynak, melyről hosszú intervallum után mégiscsak elmondható: felelős magyar kormány. Nem is olyan régiek még az emlékeink, hogyan legyintettek rá minden bajunkra, milyen cinikus nyilatkozatokat tettek az elődeik, hogyan bagatellizálták el a legnagyobb és legszégyenteljesebb sikkasztásokat, közlopásokat, hogyan vállalták fel a közösséget olyan személyekkel, akik nyilvánosan - úgymond - leszerepeltek, és hiábavaló volt a többszöri felszólítás, hogy távozzanak, minden erkölcsi érzék híján továbbra is megmaradtak, megmaradhattak olyan pozíciókban, melyeket közjogi méltóságnak tekint a közvélemény. Szilárd erkölcsök, erkölcsi rendszer nélkül nincsen közerkölcs sem. Ahol ez nem létezett, ott újból kell teremteni. Nincs könnyű dolga annak, aki ezen munkálkodik, mert hiszen a „régi rend” hívei ismét csak az intézményesített ingyenélés lehetőségét sóvárogják vissza. Ilyen alapokon pedig nem épülhet fel semmiféle rendszer. Hogyan is épülhetne, ha még az alapokat is kilopják alóla? A törvényszerű bukást még ma sem veszik tudomásul azok, akiknek ez nem állt érdekében. Számukra nem látható, nem tudható, hogy az össznépi parazitizmus végül nemcsak az áldozatai életét, életlehetőségét éli fel, hanem a sajátját is. A történelem kereke nem visszafelé forog, és akik kellőképpen lejáratták magukat, azok már közszereplőként többé nem lehetnek hitelesek. A fiatalság önmagában még nem erény. A jelenkor „restaurátorai” abban a tévhitben élnek, hogy elég kissé fiatalítani, ugyanakkor szenilis aggastyánok továbbra is irányíthatják a dolgok menetét a háttérből. Az ifjúság hite a jelenkori Magyarország történetében azért fontos, mert őket nem tette cselekvőképtelenné egy olyan embertelen rendszer, amely keblén melengette a tehetségteleneket, ugyanakkor tűzzel-vassal irtotta az értelmet, a valódi művészetet, a humanizmust, mindenféle emberséget, és így bolondot csinált önmagából, valamint a hozzá asszisztáló kortársaiból, botcsinálta famulusaiból. A jövő évezred küszöbén ez már nem elegendő program. Aki el akarja nyerni az emberek bizalmát, annak nem szabad többé az emberek arcába hazudnia. Azok, akik viszont egy egész intézményrendszert építettek erre az ingoványos talajra, a mindenkori ló- dítások, füllentések, becsapások, kijátszások, átverések nyilvános ingyencirkuszára, azokról hogyan hihető el, hogy máról-holnapra hirtelen jófiúkká vedlenek át, mindezért bocsánatot kérnek és holnaptól minden másként lesz...?! A nyilvános megtérések többnyire nem úgy történnek, mint ahogy azt az önmagát és az őt támogatókat alaposan lejárató „mega-szekta” tagjai játsszák el nagy publikum Új Hevesi Napló 3
