Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 12. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: Kelta kalandorvilág és misztika
cXaló cbéía QKelta kalandomlácj és misztika (John Matthews: Excalibur - Erdődi Gábor átültetésében) Régóta tudjuk: a mítoszok időtlenek, végtelenek és meghatározhatatlanok. A misztériumok, a mitikus mesék óriás folyamok az emberiség kultúrképében, mintegy nyersanyagok - ahogyan Spengler fogalmaz A Nyugat alkonyá-bm - a „fausti lélek mitikus építményéhez." John Matthews meditációskönyve, az Excalibur - a jól ismert kelta mondakört próbálja népszerű-ismeretterjesztő módon összefoglalni, elsősorban Sir Thomas Malory nagy müvének, a Le Mórt d’Arthur-nak középpontba állításával. A kelta legendakor - s ez is eléggé közismert - alaposan eltér a görög mitológia plasztikus ábrázolásától. Elsősorban bizonytalansága, földöntúli sejtelmessége, befej ezhetetlensége, lezárhatatlansága különbözteti meg a hellén mitoszvilágtól. Ahogyan Szerb Antal írja: „kontúrtalan sejtelmessége által közelebb áll a modern lélekhez, mint az antik mitológia. ” (Jó példa erre Tolkien 20. századi bestsellere, A Gyűrűk Ura, amely mint terjedelmes tündérmese egyenes folytatása lehet tematikájában az Arthus-mondakörnek). Matthews könyve: kalauz a kelta mondákhoz. S kalauz Kháron világához, hiszen a túlvilág folytonosan behatol az arthusi mesék hőseinek életébe. A realitás, s a rege világa - háttérben a mítoszi moralitással (mint szereplőknél megnyilvánuló belső paranccsal, olyanná varázsolja ezt a világot, melyet ma a kereskedelmi televíziók fantasy-fílmjei adnak vissza — legalábbis külsőségeikben). Matthews esszékötete sorra veszi a kelta misztika főbb alakjainak, s a hozzájuk fűződő történeteknek és moralitásoknak, az arthusi tradícióknak az alapelemeit, külön kitérve a nők megváltozott (némiképp feminizált) szerepére. A középkori irodalmak mágikus tradícióinak csokorba kötése, illetve a középkori lovagregény és a kelta mitológia közös „alomba” terelése valójában a szerző meditációsorozata egy varázsos világról. Az Excalibur-mitográfia Matthewsnál Arthur „delejes alakja” köré fonódik, mint a kelta hősök kavalkádjának jellegzetes archetípusát emeli ki s teszi centrális figurává. Arthur asztala a világ hasonlatosságára készült modell, s a lovagok a jelenvaló világ és a misztikum kalandorai. A pogány mesék keresztény átiratában a nők — megszabadulva feudális béklyóiktól - félistennők, istennők lettek. Olyan földöntúli lények, akik azért - miként a görög mitológiában is - értettek a valóságos, nyílt érzékiséghez, mondjuk így — profán szerelemhez, ugyanakkor mélyen misztikusak is tudtak lenni, a szabados züllöttség jól összefért a transzcendens áhítatossággal. Mert végül is az egész kor vágya a fölfelé, az ég felé törekvés, Isten elérésének vágya az instabil világban. Tündéri kozmikusság ez persze, amelyben van báj, noha humor még nincsen (a humor majd csak Cervantesnél lép be igazán a történetbe, mikor is a lovagrege „parodizálódik”. A könyv egyben játék is, hiszen az arthusi tradíció mindenkié, akinek csak kedve van feltárni. Ennek megfelelően nem kizárólag a szövegek puszta olvasása a befogadó feladata, hanem néhány gyakorlat révén az arthusi textusok képzeletbeli sikján „tapasztalati szintek érhetők el.” Azaz: a meséket mindenki a saját fantáziájára-képzeletére adaptálhatja, „hisz a mesékben örökség szunnyad a jövő számára is, mindazoknak, akik fürkészik azt.” 78 IX. évfolyam 12. szám - 1999 december
