Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 12. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC - Murawski Magdolna: Ötvenhat ünnepe a Harlekinben
fflurawski IVagäolna 4*/t*1*Cj*C A- l'j-A'l&c/ivh/r-t'h' A rendszerváltás óta természetessé vált az október 23-i ünnepségek megrendezése és az azon való részvétel, még az érzelmileg a másik oldalon állók részéről is. Ki azért megy el, mert le akarja róni kegyeletét a hősök előtt, ki pedig azért, hogy „modernségét” bizonyítsa, az unalomig hajtogatott paradigmaváltás jegyében. Fő az, hogy az emberek kezdik elfelejteni a beléjük sulykolt „ellenforradalmi” rögeszméket, s hogy október 23-a nemzeti ünnepeink sorában rangot kapott. Az idén a Gárdonyi Géza Színház az átépítési munkálatok miatt nem adhatott otthont ennek a rendezvénynek, ezért a Harlekin Bábszínházban került bemutatásra Szűri Károly nagysikerű produkciója, melyet telt ház előtt adtak elő. A színésznek klasszikus műveltségűnek, rendezőként pedig a modem, meglepő fordulatok kedvelőjeként ismert Sziki Károly valóban meglepte a közönséget idei rendezésével. Klasszikus és avantgarde elemek keveredtek színpadi művében, Villon szavai és az ötvenhatosoktól vett idézetek, dokumentumanyag ötvözése rendkívül sokkoló hatású volt. A börtönrácsba kapaszkodó költő, a megkínzottak visszaemlékezései, a falakon folyó vér és az élethűen ható gépfegyverhangok egészen életközeibe hozták, mindez milyen lehetett azok számára, akik átélték a forradalom szépségét és megpróbáltatásait, a dicsőség, a rabságból szabadulás érzését és ugyanúgy a megkínzatást és megaláztatást. Ugyan mit lehet még elvenni egy embertől, ha a szabadságától megfosztották? És miféle emberfajzat az, amely védtelen, megbilincselt, rabláncot viselő embertársait kéjelegve kínozza és mindezt még helyesnek is találja, ideológiát, hangzatos magyarázatokat, elveket gyárt gaztettei igazolására? „Rohadékok!” - szinte suttogva, csendes váddal mondja Villon szavaival Sziki Károly, önvizsgálatra, megbánásra és talán szégyenkezésre szólítva mindazokat, akik az 1956-os forradalom utáni véres megtorlást mindmáig elbagatellizálni igyekeznek, a maguk vadállati szerepét pedig afféle természetes dolognak állítják be, vagy úgy tesznek, mintha az meg sem történt volna. Ezek a csendes szavak sokkal nagyobb hatást váltanak ki, mintha teátrálisan az arcunkba üvöltené a megkínzott költő, a mindenkori meghurcoltak és megkínzottak nevében. A színpadi művet dalbetétek egészítik ki és teszik hangulatossá. Fajcsák Attila és Szabó Viola magyar népdalokat adott elő, népi hangszeres kísérettel, a később divatba jött gitár- és szájharmonika-kísérettel előadott betétdalokat pedig Lázár Attila igen szép, művészi színvonalú interpretációjában hallottuk. Az egységes, töretlen ívű és mindenképpen követésre méltó produkciót Albu Erzsébet, Berze Mónika, Oravecz Dorottya, Farkas Attila és a rendező Sziki Károly előadásában láthatta az egri közönség. A nézőben pedig egy gondolat visszhangzik egyre, melyet senki nem hallgattathat el: nemcsak az a baj, hogy az elkövetők nem bánták meg tetteiket, hanem azok is vakságban élnek, akik nem tudják, hogy gyilkosokkal közösséget vállalni ugyanolyan bűn, mintha tevőlegesen részt vettek volna embertársaik kiirtásában ők maguk is. Sinkovics Gyula, az Ötvenhatos Szövetség országos vezetője ünnepi beszédében a nyugati világ és a nyugati politikai vezérek cinikus részvétlenségére hívta fel a figyelmet. Arra a bűnös passzivitásra, mely a „fontolva haladás”, vagy ki tudja minek a nevében soha nem tett, s nem tesz semmit mind a mai napig, mikor egy kis nép élet-halál harcot vív nemzeti függetlenségéért, elemi emberi jogként neki kijáró szabadságáért. „Minden ember szabadnak születik. A szabadság ellen elkövetett tettek gyilkosságnak minősülnek” - tanítja II. János Pál pápa. A szadista cselekményektől vissza nem riadó, számos színhelyen és korban népirtást elkövető emberiség tanulhatna végre tanításaiból. 74 IX. évfolyam 12. szám - 1999 december
