Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 12. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC - Szecskó Károly: Kodály Zoltán és Eger
akartak elérni: egyrészt megszólaltatni a magyar népzenekutatás legszebb gyöngyszemeit, másrészt elősegíteni a tanulóifjúság nemzeti öntudatának erősítését. A hangverseny színhelye ekkor is a Líceum udvara volt. A dalosok számára szolgáló grandiózus, emelvényes színpadot Csehi Pogány István festőművész, a tanítóképző rajztanára tervezte. A hangversenynek az adott országos jelentőséget, hogy azon a rendezőség meghívására Kodály Zoltán feleségével együtt részt vett. Az Eger című újság 1940. május 25-i számában, kihasználva a rendkívüli alkalmat, méltatta a nagy Mester művészetét. A tudósításban többek között ezeket olvashatjuk: „Kodály Zoltán neve ma már fogalom nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Az 58 éves zeneszerző ezelőtt 35 esztendővel vágott neki a magyar földnek, hogy pusztulni indult, de eldugott székely falvak fatornyos templomai tövében még föllelhető, kukoricafosztáskor halk téli estéken föl-fölsíró, alföldi parasztlegények hadbavonulásakor kivirágzó magyar népi dallamokat összegyűjtse. Munkája nem volt hiábavaló. Nemcsak a maga és külföldi követői zenéjét termékenyítette meg új ihletekkel, hanem a magyar földet újra teleszórta ősi népdalkincsünk saját dallamaival. A közönség eleinte húzódozott az új zenétől, mert ízlését elrontotta a cigány, a dzsentri sírva vigadó érzelgőssége és dalárdáink idegen szemmel megfertőzött, ma már régen idejét múlt énekkultúrája. Kodály és követői működése nyomán az éneklésnek egészen új lehetőségei tárultak fel. Természetes, hogy ezt az új énekstílust elsősorban gyermekkaraink tették magukévá. Hiszen őket nem kötötte a múlt század végétől ránksúlyosodó zenei hagyomány. Ebben az új zenében egészen különös fényességű tisztasággal csendült föl a legszebb zenei szerszám, az emberi hang értéke. A magyar lélek azt köszönheti Kodálynak, Bartóknak és követőinek, hogy elkészítették az új arcú magyarság kialakulásának alapját egy darab történeti-népi magyar lélek újrateremtésével. Köszönhetjük nekik azt, hogy immár az egész világ felfigyelt nemcsak egyéni muzsikájuk különös ízére, hanem gyűjtőtevékenységük jelentőségére is. ” Az említett lap 1940. május 27-i számában „Kodály Zoltán és az egri diákság" címmel közölt összefoglalót a hangversenyről. Ebben többek között a következőket olvashatjuk: „Két nagy név ragyog elénk e mozgalomból (tudniillik a magyar népdal megismertetésére irányuló tevékenységből - Sz.K.): Bartók Béláé és Kodály Zoltáné. Ragyogásuk messze fénylik, túl a szűk magyar határokon, a művelt Nyugat, sőt az újvilág is jól ismeri őket és talán jobban is értékeli, mint magunk. Az általános zenei világ ítélete szerint mindketten zseniális útjelzők, irányt szabók a műzene messzi jövőjében. Oly nagyok ők, hogy ma még szinte félelmetesek a könnyű, mindennapi, divatos zenei koszton élők szemében és fülében. Az időtlen, az örök magyar Génius megszállottjai ők, - kiásták, valósággal az ősi televény magyar földből kaparták ki a magyar népi zene kincseit. Az egyik nagy ’kincsásó’, Kodály Zoltán is eljött meghallgatni az ő legifjabb híveinek — az egri éneklő diákságnak nagy táborát mint ahogy mondani szokták: 'megjelenésével megtisztelte az ünnepséget'. Úgy is van, neve és ittléte fémjelezte ezt a hangversenyt. Erezte mindenki - még az idegenkedők is -, hogy próféta jár közöttünk. Szívesen jött, mert nagy örömet szerzett neki, hogy Eger is bekapcsolódott az ö népi gyökerű nemzetnevelő munkájába... E pompás műsor egész egységes nagy sikeréből kiragyog a megújhodásban levő magyar népi muzsika jövendő diadala. Ennek boldog reményében találkozott itt ez ünnepi estén a magvető Kodály Zoltán a termékeny talajjal, a középiskolás tanulóifjúság leikével. Ez örvendetes találkozásnak nagy eseménye volt az is, hogy a nagy mester, az ifjúság és a közönség összecsendülő lelkes ünneplésének hatása alatt kilépett az aszkétákéra emlékeztető, szinte szemérmes szerénységéből és a karnagyi emelvényről néhány Új Hevesi Napló 69
