Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 12. szám - Fiatal tehetségek bemutatkozása - Bikkes István: Az életet egyszer megérteni

részére a talpat. Most már be merem vallani, nehéz volt, de ezt akkor nem mutattam. Sőt, mintha minden évben én csináltam volna, úgy forgott kezemben a fa, no meg a kés. Végül is sikerült ráerőszakolnom a fenyőre a talpat, ugyan a fa kicsit ferdén állt. Ez azonban engem egy csöppet sem zavart, hisz ez volt az első fa, melyet tetőtől a talpáig én barkácsoltam össze. Boldog is voltam, meg nem is, hisz régebben ezt mindig apu csinálta. Olyan érzése támad ilyenkor az embernek, hogy túlságosan is hamar kellett felnőnie. Fogtam hát a fát és bevittem a szobámba. Letettem a földre, s gyönyörködtem benne. Csupán csak a puszta fa volt előttem, mégis akkora örömöt nyújtott, hogy az leírhatatlan. Még így is, ahogyan visszagondolok rá. Lassan beesteledett. Ilyenkor a családok magukra zárkóznak, s meleg szobáikban közösen szebbnél szebb díszekkel feldíszítik fáikat. Igen, beesteledett, sötétség lepte be az egész tájat. A nagy feketeségben, mint szentjánosbogárkák, úgy világítottak a melegséget árasztó ablakok. Nálunk csak az egy szál gyertyám világított, de hangulatos volt. Sajnos kiment egy biztosíték. A fa ott állt szobám közepén kopáran, egyedül, kevés díszem volt, csak azok a tobozok, amelyeket még délután szedtem kintről az udvarról, a nagy fenyő tövéből. Szépen sorjában mindet rátettem a fára, majd a gyertyát elíujtam. A kinti szobában anyu már rég aludt. Én ültem egyedül egy rossz fotelben. Magamon a pokróc, a fenyőt nem láttam, de éreztem illatát. Körbelengte az egész szobát lassan, álom jött szememre, és elaludtam. Nem álmodtam, csak egy dallamot hallottam folyton, mely végképp elaltatott. Aludt a falu, a város, és talán a föld is. Kint a szél lassan kavargatta a havat, és a hold sárgás fénye beragyogott mindent. így telt el 1994 karácsonya. Ez alatt az egy hét alatt értettem meg csak igazán az életet, s ez az idő számomra szinte egy nap volt. Az addig körém épülő világ egyszerre megszűnt. Ott termett hirtelen a puszta valóság, hiába volt a szeretet nagy ünnepe.

Még nem értettük meg igazán a karácsony valódi jelentőségét. Remélem

azonban, akik utánam - s talán beszélhetek többes számban -, tehát akik utánunk következnek, majd megértik.

És talán nem a nagy bevásárlás s a rohanás ünnepe lesz a karácsony, hanem a tényleges, valódi emberi szereteté, amihez talán karácsonyfa se kell. Hisz a szeretet nem a fában van, hanem az emberi szívekben.

Új Hevesi Napló

27