Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 11. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: „Mindnyájunk pokla - én”

^Jkaló 93é/<2

„ oWinJnpó/unk pokla - én"

Körmendi Lajos: Dátumversek (Barbaricum Könyvműhely)

„Körmendi Lajosnak még tartozunk” - írja Hell István költő és egykorvolt televíziós médiaszereplő Élve fogó csapda című kötetében, a Tisztálkodás című szövegben. Az olvasó pedig egy indiánosan szűkszavú biográfiát, egy aforisztikus autobiográfiát tarthat a kezében, Körmendi lírikus Dátumversek című apró és karcsú kötetének olvasatakor.

Ebben a könyvben alig van betű, s mégis: az utóbbi idők egyik legjobb, legtömörebb és legfeszesebb verseskönyvég lapozgathatjuk, sorsunk könyvét, harminc (?) év magyar történetét.

Túlzás?

Nézzük:

Micsoda falusi okadalom!

Bálványunk a villanymüköny.

Fogadkozásuk foldrendítő.

Szerintük e barom Kelet: bájhon.

Hogy láthassam

Eltűnésüket,

Kétszáz évig volna jó.

(1968. 08. 29.)

Figyeljünk az évszámokra, a dátumokra. Olykor egy indulatszó segít a megértésben:

Fi done!

(1979. 04. 04.) Midőn végignézett a fent lévőkön)

Piha! - az undor indulatszava. És ez a vers is vers, a legtömörebbek közül. (Valahogy úgy, ahogy Pilinszky Túlhevített virágcsokor-ja, vagy Weöres Tojáséj-e.)

Körmendi ironikus, groteszk és parodisztikus egyszerre, miközben vérremenőleg komoly. A megélt múlt, akárhogy fogadjuk: közép-európai múlt, a miénk. A költő ezekben a dátumversekben - miközben tökéletes curriculum vitaét produkál - a nyelvi tömörség legvégső fokát tudja elérni. Amihez persze egy csomó belső titkot kell (illene) tudni, az alkotó mintegy feltételezi az olvasó par excellence ismereteit a hetvenes-nyolcvanas évek honi irodalmi „bensőségeiről” (is).

Körmendi nyelvi bravúrjai már-már természetesnek tűnnek: „kapcsolatjobbágy”, kopómosoly”, „békebeli tűzoltómosoly”, „restvérű testvérű cudar”, - ilyen szinten a grammatikai virtuozitás evidencia. A jelenhez közeledve a kép elsötétül, ötvenen túl a betegségekkel viaskodó lélek csak lépésben tud befogadni és átutalni gondolatot, a fiatalság önfeledt varázsa, az utazások (csak helyben: Cseh- és Lengyelország) revüje, a családi fénykép- album lapjai tűnő árnyként mozdulnak el az emlékezés sűrejében.

De:

Új Hevesi Napló

81