Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 11. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - H. Szilasi Ágota: Mesterek és tanítványok

ciós, színbeli, rajzi és festészeti-fakturális problémákat boncolgat kísérleteinek többvariációs készletéből itt három műnek jutott hely.

Ugyancsak aktképeiből látható válogatás Kornidesz Ágnesnek. Amikor egy hagyományos téma új megközelítést nyer, lehet, hogy nagyobb izgalmat vált ki, mint valami új dolog felbukkanása. Ágnes két lapján a térkitöltés, illetve a merész elvágások, valamint a nem megszokott színhasználat és a festői ecsetkezelés pozitívuma emelhető ki. Megint csak egyfajta bátorság, de lehet, hogy némi indulattal kevert merészség eredménye az a három kis tojás temperával készült címnélküli mű, melyeken a faktúrával való játék, a kísérletezésnél több eredményt hozott. A háromszöget formáló lapocskán a mértani formába szorított, finom színárnyalatokban összekeveredő gomolygás mögé akár filozofikus tartalom is sűríthető.

A csoport munkájában a továbbiakban már nem vesz részt a képzőművészeti főiskolára felvételt nyert Szoboszlai Eszter, de mintegy búcsúzóul elküldte három vegyes technikával készült egyedi grafikáját e kiállításra. A gyöngytyúk konkrétságából szinte semmi sem maradt meg a müvekben, hacsak az aranyló barna színben, a gömbölyded, zárt formaalakításban, a pöttyözött faktúrában nyomát nem találjuk. A fő téma itt a színek festői harmóniája.

Lévai Dóra egy egészen különleges, sajátos világot épít. Gazdátlan, a funkciójukat vesztett tárgyak szolgálnak témául az újtárgyiasság éppen aktuális irányzatához kapcsolódó festményeihez. A kétdimenzióssá transzformált fiktív térben a frontális beállításban felmutatott tárgyak levetett életünk toposzaiként lebegnek. Az ábrázoló művészetekben ez a típusú közeg egy motívumnak adatott csupán meg, s ez a kereszt. S e megrozzant, mégis szeretetteljes bájt sugárzó tárgyak legalább annyira fontos dolgokra hívják fel figyelmünket a 20. század végén, mint a hit: egymás elviselésére. A kiállított müvek között tehát a triptichon jellegű megjelenítés magától értetődő. A középső, diadalmasan konkrét „székformájú szék” két oldalán egy-egy elnyúlott, súlyoktól megrokkant, már „alig-széknek- nyilvánítható” forma erősíti fel a középső tárgy ülőalkalmatosság mivoltát. Mindezen Iírai- sággal telitett művek oly érzékeny, világos árnyalatokra építő színvilággal párosulnak, melyek még inkább arra ösztönöznek, hogy szeretettel, megértéssel forduljunk feléjük, mint az emberek életterét megalkotó tárgyak felé.

S végül a teremben leghangsúlyosabban jelen levő Bárány Ildikó műveiről: ő a figuralitást már nem csak azon a szinten vállalja - így pár évvel az absztrakt expresszio- nizmus lefutása után -, hogy formai tanulmányokban pallérozza szemének, kezének és akaratának harmonikus együttműködését. Számára a figura lelki problémák kivetítésének eszköze. Oszkárka, vagy a harmincas évek lelkületével köztünk rekedt, nem is olyan idős asz- szony, vagy a szellemi és pszichés torzságot testi csonkasággal felmutató barátnők... stb. Még a tárgyakat felmutató, vagy első megközelitésre festői, illetve színproblémákról szóló lapjai is emberi viszonylatokról, társadalmi szituációkról szólnak. Miközben létbeli problémákat fedez és tár fel, talán a megoldást is keresi. Hiszen ez lenne az alkotás lényege. S ezen lapok láttán, így a harmadik év kezdetén ő áll a legközelebb ahhoz, hogy festményei, rajzai művek lehessenek. Csak biztatni lehet őt — hogy képi elemmé szerveződő, nagy méretű, kalligrafikus, jellegzetes aláírásából következtetve - magabiztossággal párosuló alázatát tartsa meg a művészet szolgálatában.

70

IX. évfolyam 11. szám - 1999. november