Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Misóczki Lajos: „Idegenforgalmunk erőssége, a Mátra Szálló”
A szálloda propagálása mind a város (Városi Tanács Idegenforgalmi Hivatala), mind az IBUSZ-kirendeltség részéről az 1950-es évek közepére leállt. Az előbbi nem tartotta fontosnak, az utóbbi meg versenytársat látott benne. Ugyanis a szálloda igazgatóhelyettese, aki egyben idegenforgalmi szervező is volt, sikeres munkával hónapokra előre még a Mátrába igyekvő vendégeket is Gyöngyösre kötötte le. Amíg az IBUSZ kedvezményes utazási jegyet árusított a Mátravasútra (kisvasút Gyöngyös és Mátrafüred között), a szálló ingyen jegyet adott a visszatérő, vagy a Mátrába látogató vendégeinek. A drágább mátrai szállodai helyek iránt csökkent az érdeklődés, a gyöngyösi iránt nőtt. A nagyszálló hirdetése már nem is került be sem az IBUSZ-központ által szerkesztett Mátra című (Ismerd meg hazádat sorozat) füzetbe, sem az 1954-ben kiadott Ismertető a Mátra hegység üdülőhelyeiről és Gyöngyös város gazdasági életéről című ismertetőbe, sem a TTIT megyei szervezetének Mátravidék című kiadványába. Az öt évre tervezett, a Hazafias Népfront Gyöngyösi Bizottsága akcióprogramjának városfejlesztési fejezete (1954) szintén nem foglalkozott a szálloda ügyével. Aztán a következő években a helytelen hozzáállásnak megváltoztatására kényszerültek a város (és a járás) vezetői. 1956. április 19-én a gyöngyösi városi és járási tanács elnökei a párttitkárokkal folytatott közös tanácskozáson ismét felkarolták a Mátra Szálló ügyét. Közös határozattal a szálló teljes felújításáról döntöttek, amelyhez az összeget minisztériumoktól és főhatóságoktól akarták megszerezni. A város és a Mátra idegenforgalmát 1960-ig részletező, 61 oldalas tervezetben két oldalon szóltak a szálló szerepéről. „Fejlesztése szükséges, mert idegenforgalmunkat szolgálja. Sőt. Idegenforgalmunk erőssége a Mátra Szálló.” Kevés pénz összejött, de azzal csak a főbejárat előtti díszes kőkerítést állíthatták helyre. A forradalmi események napjaiban semmilyen rongálás nem érte a szállodát. A forradalmi napok alatt és után, a megtorlások kezdetéig minden szálláskérőt befogadott, és az étkeztetést, ellátást is folytatta a szálloda. Új Hevesi Napló 55