Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Bakonyi István: Móricz Zsigmond és Németh László

utóbbiról olvassuk: „Ebben érzem őt a legnagyobbnak. Mintha a mindenfelől szorongatott nemzet helyett kellett volna megmutatnia egy öregembernek, hogy mit fenyeget a világ a magyarban.” Ez a Boldog ember, az Életem regénye, az Árvácska és a Rózsa Sándor korszaka. így hát némiképp módosul a korábbi kép, most már kiválónak tartott regényekről is bővebben esik szó, nemcsak a novellákról.

Kifinomult esszéstílusban mesél Móriczról a műben a szerző. Személyes hang, nemesen egyszerű mondatok, határozott szemléletmód, frappáns értékítélet jellemzik. Mindvégig érezzük, hogy Németh László erősen érdekelt tárgyában, vonzódik a megidézett íróhoz, ám mindez most sem teszi elfogult rajongóvá. Nem ír szabályos irodalomtörténetet, mégis nyugodtan elmondhatjuk, hogy irodalomtörténetileg precíz a műve. Hat a későbbi Móricz-kutatókra, közvetve az író müveinek iskolai tanítására is.

S ha valaki közvetlenül az ő munkájához fordul, nem kell különösebben vájt fülűnek lennie. Stílusának, nyelvezetének ugyanis olyan a varázsa, hogy széles rétegek kerülhetnek közel hozzá. Hatásosan, többféle változatban mondja el a halálhírt, a nagy író távozása kiváltotta döbbenetét. S bár megjegyzi, hogy: „Nem magamról akarok fecsegni, az ő képzeletét jellemzem.”, azért jól látjuk, hogy a szerző önportréjához is kapunk adalékokat. Az esszé szubjektív jellege ezt megengedi. Lendületesen mesél, jó kedvvel eleveníti föl a megidézett író és ember alakját. Az első látogatás emlékét épp úgy, mint a szerkesztőt, Leányfalut éppúgy, mint az utolsó látogatás emlékét épp úgy, mint az utolsó életmozzanatokat. Igaza van Cs. Varga Istvánnak, amikor ezt irja: „Németh László önjellemző Móricz- képében is kamatoztatta kivételes adottságát, a lényegkeresés és megragadás zseniális képességét.” 5 Valóban: a lényeges mozzanatokról olvasunk, s közben megkapjuk az életmű fő vázát. További rokon vonásokat említ, igen találóan Grezsa Ferenc is: „Németh László a móriczi tanulmányírásról szólván önnön esszéírói eszményét is megfogalmazza. A realizmus számára az esszében is írói program: szempontok helyett szem, nézetek helyett megnézés kell hozzá.” 6

S közben érezzük az esszéíró, de a szépíró kezenyomát is. így van ez rendjén: az életmű egységét igazolja az író. Tudjuk, hogy mindez tapasztalható a szépíró Németh László müveiben is (Gondoljunk az Emberi színjáték nem egy részletére!). Gyakran hat az esszé a regényrészietekre, de még a drámákra is. Sokszor tapasztaljuk, hogy az író a színpadon is saját eszméit közvetíti. Ez egyébként Móricznál nem ilyen hangsúlyos. Nála az elmélet kisebb hatást vált ki. Persze nem gondoljuk, hogy az ő esetében ez hiányosság, mint ahogy Némethnél sem mindig érdem.

A Móriczról szóló írásban szerencsések az arányok. Tárgyilagos részleteket olvashatunk például a Kelet Népe körüli munkálkodásról, s itt hangsúlyozhatjuk a tényt_ fontos adalékok ezek egy korszak művelődéstörténetéhez, szellemi életének rajzához. „Egy folyóiratnak az is bizonyítványa, hány embert tud megbolygatni, munkával magához kapcsolni, a jobb részüket foglalkoztatni. Móricz Zsigmondot ebben nem fogja senki utolérni.” - lelkendezik Németh. A Leányfalu c. részletben pedig plasztikusan írja le az író munkamódszerét, az íróét, aki nem érti, hogy ifjabb pályatársa miért fordítja ideje jórészét tanulmányra, mikor novellát is írhatna, s az íróét, aki talán először írt mindent gépbe. Láthatjuk, hogy mi mindenről szól Németh László. A legapróbb életmozzanatokról épp úgy, mint a sorskérdésekről. így lesz teljes a kép, így lesz igazán körültekintő a portré. A portré, melynek szerzője a legfontosabb kérdésekre keresi a választ. Például arra, hogy miben rejlik Móricz személyiségének varázsa. „Valódi, állandó és rendkívüli érdeklődés volt benne minden emberi viszony iránt. Ő nem azért érdeklődött, mint sok író, hogy húst lopjon művei csontvázára.” - olvassuk. S következtethetünk arra, hogy ez a fajta képesség eredményezi a művek

Új Hevesi Napló

29