Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Bakonyi István: Móricz Zsigmond és Németh László
S a kritikus Németh László már 25 éves korában fontos írást tesz közzé Móricz Zsigmondról. Az Egy kritikus inaséve cím alatt találjuk a Móricz Zsigmond című munkát 1926-ból. S ha már az évszám előkerült, feltűnő egy egybeesés. „Huszonöt éve ír.” - olvassuk az első mondatot. Tehát azóta, hogy kritikusa él... A jubileum, a „poétái ezüstlakodalom” jó alkalom a részösszegzésre. S Németh László nem hagyja ki az alkalmat. Vérbeli, iijú kritikusként boncolja tárgyát, s nem rejti véka alá véleményét. Tiszteli Móriczot, de nem emeli az égbe. (A lábjegyzetben meg is említi, hogy az írás készülése idején még nem voltak meg az író legértékesebb munkái.) Tipikus magyar tehetségtörténetet lát a sorsában. „Roppant lehetőség, gyors, gigászi úttörés és botorkálás.” Kissé metaforikus nyelven adja elő mondandóját, viszonylag kevésbé tényfeltárással. Tetszetős és elegáns a stílusa, ám néhol nem oszlatja szét a homályt. A Sáraranyró\ szólva viszont van egy olyan mondata, amely ugyan szintén rejtetten, de egyértelműen szól esztétikáról: „Csak az írás lehet jelentékeny, amelyben az emberi lélek mélyére fojtott ösztönök lökik ki dugójukat.” Sok mindent elárul ez a mondat Németh László későbbi prózai törekvéseiről is. Hiszen ez jellemzi majd nagy nőregényeit, a sokak által görögösnek tartott főhősöket, pl. Kárász Nellit, Égető Esztert vagy Kurátor Zsófit. S most a Sárarany Túri Danijának portréja mondatja ki vele ezt az igazságot. Itt írja le, hogy Móricz Zsigmond novellára termett tehetség. Bizonyos regényeit is „megnőtt novelláknak” tartja. De nemcsak műfajilag határozza meg Móricz sajátosságait, hanem stílustörténetileg is. „A reálizmus életszerűsége egyesül benne a klasszicizmus nyugalmával. E két szik egy magja: az író robusztus szelleme.” S az epikai hagyomány tekintetében Aranyig, sőt Gyöngyösiig is visszamegy Németh, hogy párhuzamokat találjon. A fentieket erősíti Grezsa Ferenc is, aki ugyancsak ír az érintkezési pontokról. Pl. így: „Németh László előtt Ady öntörvényű szömyetegnagysága múltán Móricz Zsigmond realizmusélménye válik példává: a világban élni s gondolkodni írói morálja.” 3 S néhány évvel a fent említett 1926-os tanulmány után, az egyszemélyes folyóirat, a Tanú 1932-33-as évfolyamában Visszatekintés cím alatt találunk írást Móriczról, pl. Ady Endre, Szabó Dezső, Babits Mihály és Kosztolányi mellett. Az írás címe: Móricz Zsigmond és az öye/ő. Kiindulópontja: kelet és nyugat szembenállása, pontosabban ennek a magyar irodalmon belül meglevő feszültsége. S aztán a nagy felfedezés: „Van valami komikus abban, hogy éppen a Nyugat dobta fel a magyar irodalom legkeletibb alakjait: Adyt és Móricz Zsigmondot.” De miben látja Németh László a keletiséget? Például abban, ahogy Móricz a naturalizmus módszerével ábrázolja a magyar világot. S most mintha kevésbé lenne szigorú a regényíróval szemben. Hangsúlyozza, hogy ebben a műfajban Móricz apostolnak számít. A 20-as évek legnagyobb tehetségének tartja, de később ez a tehetség az ún. „őserő” varázslatát töri meg. Németh annak a gondolkodónak a szemszögéből méltat és bírál, aki a 30-as években már föl van vértezve azzal az értékrenddel, ami a nyugati eszmények felé viszi az értelmiséget. Ugyanakkor kötődése erős az ún. „keleti magyarsághoz”, a többek között Móricz képviselte realitás-igényhez és erkölcshöz. Erre a meglevő kettősségre utal Béládi Miklós is ezzel a mondatával: „... a Tanú Európájából megtérő író új ösztönzéseket kap Móricz Zsigmond műveitől...” 4 A legátfogóbb képet azonban kétségtelenül az 1943-as Móricz Zsigmond c. tanulmányban adja Németh László. Egyrészt búcsú, másrészt összegzés. Búcsú a Kelet Népe gazdája testétől, s a lezárult életmű gyors összegzése. Több részből áll, részletei különböző céllal készültek (az egyik például külföldi olvasóknak), így akad benne önismétlés is. Megkísérli a pálya korszakolását, ami egyrészt elfogadható, másrészt - mint a legtöbb ilyen jellegű felosztás - természetesen vitathat. Ő a következő három fő szakaszt különíti el: az elsőt a forradalmakig, a másodikat 1921-től 1936-ig, a harmadikat pedig innen a halálig. Ez 28 IX. évfolyam 11. szám - 1999. november
