Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 10. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC - Jámbor Ildikó: Weimer, a Goethe-évben
jámbor Ildikó Pbtmar, a doetíje-éiiben Két szellemi vonulat követhető nyomon a mai Weimarban: a klasszikus, pontos terminológiával klasszicista hagyományok feltétlen és a hétköznapi ember számára is nyomon követhető tisztelete, és a Bauhaus révén a modernség felvállalása. Azon persze gondolkodhatunk, hogy ma melyik a korszerűbb: Goethe és Schiller szellemisége vagy a Bauhaus...? Lehet, hogy a sorrend felcserélhető. A költőóriás születésének kétszázötvenedik évfordulóján a város mintha minden módon meg akarná mutatni, milyen nagy kincs és persze kötelesség is számára az univerzális politikus-tudós művész-polihisztor tisztelete. Jóllehet, még most sem sokan olvassák müveit, de akikre ez rá van bízva, igyekeznek emberközelivé, emészthetővé tenni ezt a nemzeti kincset. Goethe igazi univerzum. Weltkopf, ahogyan a német mondja. A felújított Goethe múzeumban minden látható, amit itáliai és egyéb utazásaiból összegyűjtött: a ókori szoborkollekció, érmek garmadája, metszetek, kövek, színházi díszletek, ötvös remekek - még bábszínház is. (Ez utóbbi feltalálása számomra igazi élményt jelentett.) A bábok Goethe Puppentheateréből az élvezetek rabjait karikírozzák: a zsugorit, a kevélyt, a zabálót, a mámor rabját. Goethe lakóháza - melyet főként a német ajkú turisták ezrei látogattak ezen a nyáron, a praktikum és az okos fényűzés keveréke. A polgári származású jogtudós-államférfi Karl August herceg kegyeltjeként nagy házat vitt (persze minden étket, ellátást a hercegi udvarból kapott) s asztaltársaságánál a kor nagyjai fordultak meg: filozófusok, költők, művészek. Mindenek előtt a Weimarba csábított költőtárs, Schiller, aztán Hegel, Feuerbach, Herder, Humbold, s persze Charlotte von Stein, Goethe szép, vonzó és mindenek előtti szeretője, élettársa, az okos társasági nő, akit aztán persze elhagyott. A németeknek nem kevésbé rokonszenves az a másik Goethe, aki egy egyszerű szövőlányt, polgárlányt választ élettársul már élete delén, aztán (megvárva a francia forradalom szabadabb szellemét) feleségül is veszi. Christiane Vulpius tisztelete és kultusza legalább akkora Weimarban, mint Goethe-é. Mintha a mai németek magától értetődően elfogadták volna, hogy a férfi, legyen bár az univerzum (Weltkopf), csak a nő mellett egész, és fordítva. Christianéról egy fiatal rendező készített izzó erotikával és mégis légies szenvedéllyel teli filmet. A menyasszony (Die Braut) címmel. A darabot a város egyik legszebb főterén vetítették minden este, egy óriás vásznon egész nyáron szinte. Új Hevesi Napló 71
