Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 10. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Losonci Miklós: Két augusztusi kiállítás Budapesten
KÉPZŐMŰVÉSZÉT Losonci Miklós Kct Awgwsztwsi kiállitÁs BuöApesten Pontosabban három, ugyanis Gennan Kargion két tárlaton mutatkozott be, az Emst Múzeumban és a Műcsarnok Dorottya utcai kiállítótermében. Germán Kargion magyarrá lett őszét festőművész, művészettörténész, esztéta és gondolkodó filozófus egy személyben, aki önnön hatvan esztendejében - 1937-ben született Nuzalban, a Kaukázus északkeleti részén - több ezer esztendő időegységét hidalta át, Ázsia tiszta forrásából lett európai, alkotásaiban az ókorból lép át a harmadik évezredbe. Hogyan? Egyszerű, a tények adják a magyarázatot. Édesapja, amikor fia rendre hazaérkezett, tíz esztendők szünetei után, bárányt áldozott fönt a hegyekben a találkozás örömére. Bizony, ez a múlt, állatáldozat a XX. században a hagyományok törvényei szerint. Másrészt German Kargion az Emst Múzeumban olyan tárlaton mutatkozott be grafikonok, természettudományos levezetések közegében, melyek az elektromosság és a mágneses előtér vizsgálatában azt a konklúziót fogalmazzák meg, hogy az „elektromos kölcsönhatásokban az időtényezőnek nincs helye.” Bizony, ez tudomány a javából, már a jövő tanulságait a képzőművészet is egyszer fölhasználhatja. Bizony, ez a bemutató inkább stúdium, nem tárlat. Mégis érdekes, ki tudja, mi lesz, mi lehet a folytatása? Ez a Kargion-tárlat földerítés, lépés előre, de még nem eredmény, olyan érték, mely lehetőség, nem valóság. Tusrajzai, papírra rótt vonalvezetése, színnel kombinált kötegei, melyet porlasztóval véglegesít, izgalmasak. Önálló alkotások. Annál is inkább, mivel Germán Kargion Szentpétervárott, akkor még Leningrádban végzett az állami egyetemen művészettörténészként. Ennek jegyében írta meg a nemzetközi érdeklődést kiváltó kitűnő Rodcsenko könyvét, a Corvina által kiadott Petrov-Vodkin kismonográfiát, sőt napi munkája a Műcsarnokban is a képzőművészet gondozásával kapcsolatos. Annál nagyszetűbb, hogy grafikusként is alkotóvá növekedett, melyet nemcsak Leningrádban, hanem Esztergomban és Budapesten immár harmadik alkalommal láthatott a közönség. Grafikája atavisztikus és előremutató. A hegyvidék, a Kaukázus karakterét idézi - gyűrődést, évmilliókat a gyűrt felülettel -, rajz értelmez teret és időt. Pontosan, nagyvonalúan. A domborzat anatómiája Germán Kargion közreműködésével képzőművészetté és gondolattá válik. Ez a növekedés hallatlanul finom vonalvezetésben jelenik meg, s miközben ébreszti gondolkodásunk, örömet is sugároz intellektuális szépségével. Hernádi Krisztina az Inter Galériában mutatkozott be. Kanadában él, közgazdász, fél év óta fest. Hallatlanul bátran. Tény ugyanis, hogy a modem festészet szinte minden forrást alkalmazott, így az újszerűség sokkal nehezebb, annak ellenére, hogy mindenkor követelmény. Bizony, sokszor lehangolóak az ismétlések, de Hernádi Krisztina azért jó, azért újszeiű, mert elsősorban és szinte kizárólagosan önmagának akar teret hódítani - ezért részesülünk mi is rajzi fölismeréseiből. Bátor és különös asszociációival értelmez eltérő dolgokat, tárgyakat, szellemi közeget - tékozló fiút és búgócsigát -, fájdalmat és kék gitárt, öreg halászt, vízi asszonyt és Salome tálcáját, kígyót, indián törzsíönököt, magányos iszákost. Egyetlen gesztussal, legtöbbször a kék vagy a zöld főszereplésével, széles ecsetvonások egészséges indulatával. Az is vonzó, hogy élményzuhataga parttalan, így rajzi magánbeszéde a nézőt boldogítja. Még valami szembetűnő, hogy nyoma sincs fáradtságnak; nem ismeri az apályt, a szüneteket, csak a vonal áradását, mely összegyűlt szellemiségének testesülése. 70 IX. évfolyam 6. Szám-1999. október
