Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: Petőfi Emlékhelyek nemzetközi találkozója Segesváron

ideig nem halt meg Petőfi. Csöndesen hozzátehetjük, csak testében porladt, szellemisége egyre legyőzhetetlenebbül él szüntelen feltámadásában. Albert Orsolya a Székelyföldről érkezett, negyedik osztályos, talpig díszes magyar ruhában a Nemzeti Dal-t szavalja lendülettel, az ifjú szív őszinte áhítatával, s azt a záró mondatot, hogy „Rabok tovább nem leszünk!” ötszörös erővel harsogja. Föl is zúdul a taps, még erősebb, mint amit bevonulásakor Tőkés László kapott, pedig őt mindenkinél áthatóbban üdvözölte a tömeg. Nem csoda a taps erősítése, hiszen nemcsak az oly kedves, oly bátor kislány kapta, hanem Petőfi, az itt élő emberek visszavonhatatlan szabadságvágya.

Székelykeresztúron három Petőfi-szobor is található, utcát is elneveztek a költőről. Itt, a Gyárfás kúriában töltötte utolsó estéjét Kiskőrös nagy szülötte 1849. július 30-án. Őrzik a körtefa maradékát is, ahol egykor ült, magyar zászló lobog rajta, az udvarban szobrát is ellepik a Dunakesziről, Solymárról, Mezöberényből és Erdély városaiból érkezett koszorúk. Az ünneplés itt is erőteljes, Petőfi megzenésített verseit énekli a kar, ahogy távozunk, szívünk itt is telítődik melegséggel. Alig változott a táj Székelykeresztúr és Fehéregyháza között. Mindenütt kukoricatáblák, jobbról és balfelől is kanyarog az út patakok fölött, házak között, oldalt enyhülő dombok, ballagó nyájak, töméntelen majorság az udvarokon, szénaboglyák a mezőkön, kaszáló emberek. Alsóboldogfalvában rétről érkező tehenek lassítják utunk. Tiszta India, becsülete van a tejadó állatnak, őt illeti az elsőség, hiszen emberek kenyere, az Élet. Bottal öreg néni is kászálódik a lovasszekérről, várják a termést a kukoricagórék, idén itt színültig tele lesznek. Síksággá deltásodik a táj - a költő kedves madara is keresgél a tocsogóban, lassan fölszáll: Gólya. Gémeskút hajol ki az útra, bokrok, integető lány, s az Ispán kútnál is lázas sokadalom, rezzenéstelenül áll a tömeg ünneplőben.

Sellei Zoltán mondja ihletetten a „Csatában” c. verset itt, ahol a hagyomány szerint a dühödt kozák dzsidás vasa Petőfi szívét érte. Megbékült e vidék is, bár vandálok Petőfi domborműarcát is megrongálták - Ó, kozák dárda folytatás a gyűlöletben! - most madarak kórusa békélteti az időt. Hiába! Rongálhatják emlékműveit, feledkezhetnek arról Segesváron és Fehéregyházán is, hogy utcát nevezzenek el róla, Petőfi szüntelenül föltámad, él, emléke emberek, népek, nemzetek szívében, mert költészete világirodalom, eszméje a legyőzhetetlen igazság, mely szabadságnak neveztetik a földön.

Bronzalakban most föltámadott Fehéregyházán, a múzeumkertben. Nem először és nem utoljára.

Új Hevesi Napló

57