Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: Petőfi Emlékhelyek nemzetközi találkozója Segesváron

Délután több mint ezer ember vonult föl a segesvári várhoz, pompás térzenét produkált a kiskunfélegyházai zenekar, megkoszorúzták a költő szobrát. Magyar zászlót itt is elfelejtetek a városházára feltűzni, itt sem képviseltette magát a román fél, igaz, hogy Mircea Popa már az új demokratikus szellemet képviselő professzor velünk együtt ünnepelte ezen a rendezvényen is a költő halhatatlanságát. Zárult az esemény. Csönd követte, s váratlanul - valaki elkezdte - fölhangzott a magyar és a székely himnusz a segesvári várban. Petőfi halálának 150. évfordulóját - méltó emlékezéssel Fehéregyházán tartották július 31-én. Kora reggeltől áramlott a sokezres tömeg a múzeumkertbe az ökumenikus istentisztelet után, ahol megjelentek Sütő András, Kányády Sándor, Tőkés László, Martonyi János és Hámori József magyar miniszterek, sok-sok honfitársunk hazánkból, Erdélyből, a világ minden tájáról. Magvas, gondolatébresztő beszédek hangzottak el Martonyi János, Hámori József, Markó Béla, az RMDSZ elnöke részéről; e sorból is kiemelkedett Ficsór József, Kiskunfélegyháza polgármestere szónoklata, aki átadta és leleplezte Máté István szobrászművész Petőfi álló bronzszobrát, melyet a kiskunsági város adományozott Fehéregyházának. E pillanat fölemelő volta komoly és hosszú előzmények után testesült. Köllő Miklós erdélyi szobrász Petőfiről mintázott bronz emlékművét - máig az egyik legjobb Petőfi-ábrázolás - 1897 júliusában avatták föl Segesváron. Trianon előtt 1916-ban az alkotást Magyarországra menekítették, ahol több város versengése után a kormányzat Kiskunfélegyházának adományozta, ahol Köllő Miklós szobrának segesvári avatására emlékeztek ünnepélyesen Kiskunfélegyházán, a leleplezés 100. évfordulóján és a város lakossága, a félegyházi Petőfi Sándor Társaság és személyesen Ficsór József polgármester - elhatározták, hogy fölkérik Máté István csongrádi szobrászművészt, mintázza meg a költő alakját bronzból. Megtörtént. Az alkotó, Máté István fiatal, egészséges, bátor ifjút ábrázolt, hitet és helytállást sugárzó költőóriást, aki immár példa és mérték. Nagy öröm közepette adta át ezrek jelenlétében Kiskunfélegyháza polgármestere a szobrot a fehéregyháziaknak. Ők rögtön válaszoltak - méltó módon megőrzik Petőfit a téren, a múzeumkertben és a szívükben. Losonci Lilla megfestette Köllő Miklós Félegyházán látható szobrát és Fehéregyházának ajándékozta, melyet szintén örvendezés közben adott át a sokaságnak Ficsór József azzal a gondolattal, hogyha már a szobrot nem is hozhatták el a kiskunsági város főteréről, ezt némileg a festmény pótolja, s elsősorban Máté István nagyszerű plasztikája. Ünneplés volt a javából, ahogy az erdélyi magyarság birtokba vette a két alkotást; a szobrot megszentelték az erdélyi egyházak főpapjai, Tőkés László református püspök is. Megismétlődött, variálódott Verdi Aidájának bevonulási jelente, csak itt nem a fáraó érkezik legyező- és címerhordozókkal, az ország főembereivel, hanem a székelykeresztúri fúvósok zöld öltözékükben, az agyagfalvai zenészek bordó pompában, a baráti muzsikusok kék ragyogásban, a cserkészek árvalányhajas kalappal, Héjjasfalva és Fehéregyháza lelkesült népe, miközben az egyik szónok azt említi, gyerekkorában hosszú 56 IX. évfolyam 6. Szám -1999. október

Next

/
Thumbnails
Contents