Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kaló Béla: Jegyzet egy Kálnoky-vershez Az írás trópusi kalandora
barokk minden mágikusságát. Szikár európai textust kapunk eredményül, már-már szürkére hangolt-festett, noha csöppet sem unalmas szövegeket. Ferdinandy tulajdonképpen agendaszerző, noha természetesen novellát és nem naplót ír. Ez a személyesség természetesnek tűnik az olvasónak: egészen más közegben és kultúrában születtek (és részben játszódnak) ezek az írások, tehát az írónak fölül kell kerekednie a körülményeken, s erre sokszor rámehet az egész élet is. A forma egyre tisztul. A posztmodem szövegektől (Nemezio Gonzales, Valenciánál a tenger) eljut a teljesen realista, dísztelen leírásokig, a csaknem cselekménytelen, ősziesen filozofáló, elégikus hangulatú novelláig. Bár a magyar irodalom számára szellemi törzs és köldökzsinór, alig hasonlítható valakihez, a „farkasmagány” eredménye lehet ez az outsider-attitűd, amelyben a visszafojtottan robbanásveszélyes érzelmek, lelki rengések dominálnak, körülvéve valamely egyéni szarkasztikus humorral, hol is az őszi avar zizegését hallhatjuk. Szüretfény ez. írásaiban gyakran kántál, ismerős szófordulatok, motívumok bújnak elő eltérő helyszíneken játszódó írásaiból, s ez óhatatlanul a népköltészetet juttatja az ember eszébe. A mítosz gyökerei itt keresendők. Ferdinandy egyes szám első személye nem az én kitárulkozásai, csupán a magány kommunikáció-hiánya. Az elveszett nemzedék befelé beszél, kerüli az emberpiacot. Műhelye a rejtett mizantróp búvóhelye, figyelme a kontinensek fölött vágyó) utazó méla és felületes (mert mindig máshova vágyó) koncentrációja. Figyel, miközben meg sem próbálja (más írók példájára) eltüntetni az életrajzi ént, fölösleges, hiszen időben úgyis minden kiderül. Ferinandy György ma 64 éves (1999), nagyjából húsz kötet áll a háta mögött, s tíz francia kiadású munka. Élt Franciaországban, Spanyolországban, évtizedek óta a Puerto Rico-i egyetemen tanít civilizációtörténetet. A Szerecsenségem története című 1998-as kötete óta itthon Magyarországon is ismert és kedvelt szerző. Évente-kétévente megjelenik, ahogyan itt-ott, rendezvényeken, a médiában is föl-fölbukkan. Vendég, vándor - két állomás közt állandóan, bölcsen, nyugalmas nyugtalansággal. „Eljönnek ide hozzám, megmerítkeznek a vízben. Szűre sölik a cukornád levét, pillédnek a ventilátor acélszárnya alatt. Körülszimatolnak, nem értik, hogy miért panaszkodom... Ahogy így elnézem, őket, boldogok. Belestek, vélik, a kulisszák mögé. Én pedig nem ábrándítom ki őket. Eljátszom a jó gringót, vagy a részeges csavargót. Nem adom ki magam. ” Ha itthon van, járja a vidéket. Fiatalsága helyszíneit, egy-két barátot, ismerőst látogat meg. Heves, Borsod megyében, a Dunántúlon. Végigvonatozik a Bódva-völgyön, aprócska falvakban gyönyörködik, éppen csak széttekint, majd továbbáll. Az otthont keresi. „Innen a trópusokról hajnalban pontosan az Érdi útra nyílik a kilátás. A barackosokra, a temetőkert hosszú téglafalára. A bókoló, bogáncsfekete járdaszigetre, a kátrányos talpfákra, amint nyögnek, mocorognak az első szenvedélyek súlya alatt... ” Hogyan nem lehet elfelejteni anyanyelven (jól) írni ennyi idő alatt? Ferdinandy válasza: „ Gombatenyésztésről, libatömésről, számítógépes technikáról szóló magyar szakkönyveket is olvastam, amiket be tudtam szerezni, mert végeredményben a szókincsét így bővíti az ember. Hát én azt csináltam: a szakkönyvekből aláhúztam az ismeretlen szavakat és kiírtam magamnak”. íme egy módszer, így is lehet. Új Hevesi Napló 53
