Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kaló Béla: Jegyzet egy Kálnoky-vershez Az írás trópusi kalandora

Volt és jelen családja is: szerte a világban. Franciák, görögök, kreolok, magyarok. Ha összeszedné, összegyűjtené őket mondjuk egy kerti party-ra: az internacionalista összkép megdöbbentő lenne. Nekünk, földhöz-fühözragadt olvasóknak.

Ma már megnyugodhatna, a Sas-hegy lehetne állandó csillagvizsgálója. De újra és újra útra kel, a tanulmányút a végső pillanatig befejezhetetlen. Pedig:

„ Van úgy, hogy vígasztalnak. - Hazajössz! - mondják. - Mindenütt boldogultál, itt is fel fogod találni magad. — Nem látják, hogy belőlem hiányzik már az erő. Nem a képesség, hanem a jóakarat. ”

A magyarságáról:

„Az én nevemről nem hullik le az ékezet, ahogy Márai mondta, mert nem is volt rajta. Soha nem éreztem kirekesztve vagy mellőzve magam. ”

A magyarság megélése nem kokárda kérdése.

A gyermekkor megidézése legerősebb írásainak szín- és időtere. Nézzük, hogyan indul Ferdinandynál egy „hazai” novella: - „Azokban az időkben minden a helyén volt. Reggel felkelt a nap, fényt adott és meleget. Estére elfáradt, lepihent, akár az emberek. A gyerekek játszottak, a felnőttek is végezték a dolgukat. Nyáron meleg volt, télen pedig hideg. A Jóisten fent trónolt az égben, jutalmazott és büntetett, rend volt, biztonság, nyugalom. Az emberiség imádkozott és dolgozott. ” Az író identitástudata, önazonossági bizonyítványa ide megy vissza. A harmincas évek Budapestjére, amelyből kinőtt a proletárdiktatúrába ágyazódott ifjúkor, s a családi tragédiák aurájába vont fiatal felnőtt sorsa, amely 1956 után egy lezárt - bár meg nem szüntetett - iránnyal fordult új lehetőségek és új hazák felé. A felfedezések illúziója évtizedek alatt sem múlt el. A kaland struktúrája változatlan, s lehet, hogy úgy halunk meg, hogy nem tudjuk, mit éltünk meg. A kalandor persze kellően diszkrét is, az elhallgatások legalább annyira ott vannak az írásokban, mint a rögzített valóság, vagy a realitásoknak hitt képzelet.

„Egyszer mindenki előtt elúszik a Queen Elisabeth. Aki ügyes, nem tétovázik. Dobbant, felkapaszkodik. Mondják, van úgy, hogy elúszik kétszer is. El az emberben egy makacs remény: egyszer feljut az is, aki lemaradt. ” Az idő eldönti, hogy Ferdinandy a vesztesekhez, vagy a győztesekhez tartozik-e. Az olvasó mindenestre rendre lapozza az író opusait, esetleg megoldást keresve a saját problémáira. A szövegek nem receptek, s mégcsak nem is álmoskönyv betétei.

Ferdinandy György írásai dialógusokból és feszes vágású „körítő”-mondatokból álló életérzések. Egy különös sors és típus dokumentumai.

54

IX. évfolyam 6. Szám -1999. október