Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Kaló Béla: Jegyzet egy Kálnoky-vershez Az írás trópusi kalandora

Az Egerhez szóló vers szellemi kertjében ott a korlát és a gyűrű is. Az „elviselhetetlenül éles” emlékezet tökéletes pontossággal hívja elő a nyári, mondjuk vasárnap délelőtti, egykori Dobó tér képét, hol a „harsogón banális” térzene ritmusára sétáltak a város polgárai, akárha a „Bakaruhában” című régi magyar film egyes jeleneteit látnánk, háttérben a történelmi múltú barokk szentély ereklyéivel.

S bár a versben élő alak, ideidézhető valaha is létező figura nem jelenik meg, azért az olvasó odagondolhatja a hóbortos öreg papot, a mindent megfellebbező rigmusgyáros ügyvédet, az alkoholista zenetanárt, Kálnoky kedvelt hősének, Homálynoky Szaniszlónak „embereit”, látszólag jelentéktelen és kisszerű alakokat, akik - mint a költő — ugyanúgy élvezték a „merev, mézsárga napsugár” simogatását, a múlékony derűt, az élet vasárnapját. A múlhatatlan gyerekkor, s az ifjúság színtere a kisváros, melynek alkalmilag kiválasztott helyszínei apró mozaikjai egy teljes egésznek, s részei egy alkotói út nosztalgikusan megidézett kezdetének.

A hang kosztolányis — mondhatnánk, mert annyira egybecseng a nyugat óriás gárdájának (s most mindegy, hányadik nemzedékéről szólunk) kánonjával, tökéletes formatechnika, s parnasszien plaszticitás összhangja mögül bukkan elő a „tartalom”: precíz rajzolatok, vázlatok egy kisvárosról, bölcs derűvel, iróniával s némi malíciával is talán. De a mögötte - s itt érzünk valamit - a „súlyosság”, s a „görbület” valami más irányba visz, vihet (noha mégsem megyünk ebbe az irányba), Kálnoky úr kezét Swift úr is fogja balról, de mintha Franz Kafka úr is megérintené a jobb csuklóját, a napsugár „mint egy légben maradt táncmozdulat” áll meg a levegőben, akár egy kivetített kép. Érezni a múltidéző töredékes, be nem fejezett - mert be nem fejezhető - hitvallását: a felnőtt emlékezet, tudata örökké nyitva hagyja a szőkébb szülőföld felé vezető kaput.

Eger szeletke táj, de benne ötvöződik múlt s a verseit író jelen, amely lélekrengést vált ki, ha nem is földcsuszamlás-szerűt. Ez alkat dolga is, a derűs-ironikus hang szerzőnknek jobban áll, mint a patetikus, s az olvasó jóleső érzéssel veszi tudomásul e csöppnyi nosztalgia-kollázs-hitvallást a régi időkhöz.

A mai sokszor érzéketlen és irgalmatlan világban ülj le kedves olvasó egy karosszékbe, vedd elő Kálnoky Lászlónak eme emberi léptékű remekét, s tűnődj el a mindennapok ócska kis sértődöttségein, megalkuvásain és kisszerüségein, tegyél föl valami muzsikát, nézz ki az ablakon, hagyd, hogy egy kitűnő költő visszaálmodja helyetted Eger sosemvoltnak tűnő aranykorát.

Új Hevesi Napló

51