Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Apos Elemér: …És az oroszlán nem nyúlt a rab egri vitézhez
S^ípor Glemér a-z zw?- űr /'a/f e^v tw/e&Akx... Minden időkben történnek csodálatos dolgok. Az égbolt, amit évmilliókon át gömbölyűre kifeszített kék sátornak hittek, kiverve a csillagok millióival, az égbolt kitágult. Merész űrhajósok először a földet fonták körül a megismerés és bátorság piros szalagjával, aztán még merészebb csillagjárók kilyukasztották a két sátor selymét, egész a holdig. Ezek a mai szabású és méretű csodálatos dolgok, amikben az emberi technika, számítási pontosság és vállalkozási kedv a csodálnivaló. A vadállatok viselkedése egészen más lapra tartozik. De hogy egy oroszlán miért nem nyúl a neki koncul odavetett emberhez, amikor erre minden joga és lehetősége megvan, az ma is csodálatos dolognak számít, amit még a kérdéssel tudományosan foglalkozó oroszlánológusok (vigyázat, új tudomány a látóhatáron!) is alig tudnak megmagyarázni. Az biztos, hogy négyszáz esztendővel ezelőtt valóságos csodaszámba ment, égi jelnek tartották. Annál nagyobb büszkeséggel említhetjük a minden igazi egri szívét megdobogtató tényt, hogy ez az eset éppen egy ifjú vitézzel esett meg, aki török rabságban sínylődött s majdnem áldozata lett egy ünnepségnek. Musztafa budai basa 1576-ban elhatározta, hogy meglátogatja Vác városában a nógrádi béget. Musztafa máig is híres budai basa volt, nemcsak azért, mert hatalmát nagy tapintattal gyakorolta s igazhitű létére annyira türelmes volt, hogy gyaur jobbágyai tanítására protestáns prédikátort vitetett Budára, hanem mert Budát gyógyfürdőivel együtt valósággal újjáépítette. Fejet hajtott a magyar vitézség előtt is, mert amikor Szigetvár hős védőjének, Zrínyi Miklósnak fejét elvitték hozzá, nem küldte Konstantinápolyba, hogy ott egy karó hegyén száradjon meg, hanem becsomagoltatta és elküldte a magyaroknak. Mikor a látogatás híre eljutott a nógrádi bég fülébe, tüstént meghívta az esztergomi béget egy kis megbeszélésre a fogadási ünnep előkészítése céljából. Mindjárt érthetővé válik ez a nagy igyekezet, ha tudjuk, hogy a magyarországi bégek a budai basának voltak alárendelve, lévén ő a vezérbasa, egyben ő volt a személyzeti előadó a szultáni udvarnál a magyar ügyekben, tőle függött a bégek kinevezése és fegyelmi esetén a bűnös bég megzsinóroztatása. Ami kényes dolog és torokcsiklandó is, mert a zsinór nem a bég kaftánjára, hanem a nyakára kerül. Musztafa basa megérkezésekor pergett is a megbeszélt műsor rendesen. A lakoma után rabnők táncában gyönyörködhetett a nevezetes Musztafa, utána a legjobb kardforgatók álltak ki vetélkedésre, egyikük mindjárt le is nyelte a győztes kardot, mivel egyúttal kardnyelő bűvész is volt, erőművészek emelték egymást és az ünnepség fényét, majd sor került az utolsó számra. Az esztergomi bégnek volt egy oroszlánja, azt elvitette Vácra a megbeszélés szerint, hogy csattanóul szerény vérfürdőt rendezzenek a basa gyönyörködtetésére. A bég előhozatott a tömlöcből tíz egri vitézt, akik akkoriban, Ungnád Kristóf kapitánysága alatt ki-kicsaptak a törökökre s rabságba estek. A legdaliásabb vitézt oszlophoz kötötték és reábocsátották az oroszlánt. Tréfa ide, mulatság oda, mindenki lélegzetét visszafojtva figyelte az eseményeket. Leginkább az érdekelt vitéz, aki fogát csikorgatta, hogy minden küzdelem nélkül kell életét 26 IX. évfolyam 6. Szám -1999. október
