Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XVI.
Ennek köszönhetően majd minden este erre kanyarodik egy karvaly, és igencsak ráijeszt a cinkékre, pintyekre, verebekre. Kitartóan próbálkozik, nem adja fel, alaposan megdolgozik a vacsorájáért. Őszintén bevallom, nem neki drukkolok. Persze tudom én ezt jól, hogy ő is éhes, meg a családja is, meg hogy ez a rend, a természet ősi törvényeinek ember által felfoghatatlan és befolyásolhatatlan szigorú rendje, de akkor is. Én a riadt, bokorágak között szepegve lapuló kicsiknek szorítok valahányszor átsuhan itt a szóró fölött, mint a villám, vagy közéjük vág, mint a kő. Talán azért is, mert szívbemarkolóan szomorú, amikor vékonyát cippant utoljára a kis áldozat, amelyik az előbb még oly bájosan, vidám gondtalansággal röpködött, ugrált ott előttem, most meg már élettelenül lóg cémavékony lábacskája, ahogy tovasiklik a lombok között vele e mohó, de igen elszánt, kegyetlen vadász. Mert nagyon elszánt. Kiszemeli áldozatát, sokszor lesből támad. Üldözés közben nem veszi le tekintetét az üldözöttről, követi, követi, majd előre nyújtott, nagyon hosszú lábainak karmaival megragadja azt. Szinte kizárólag madarakkal táplálkozik. A hímek kisebbek, 27-29 cm hosszúak, ők feketerigó nagyságig, a nagyobb testű tojók arasznyival hosszabbak, mint a párjuk! - ők galamb nagyságig zsákmányolnak. Minden évben új fészket építenek, de az új fészek helye az előzőtől nincs távol. A fészkek építőanyaga száraz gally, amit ők tördelnek le a fákról. A karvalyt a magyar vadászok is elszántan lövöldözték, amíg védetté nem nyilvánították őket. Rejtett erdei életmódja miatt különösen örültem, hogy innét a lesből rendszeresen megfigyelhettem, sőt kifigyelhettem vadászmódszerét, szokását, bátor ügyességét. 8 IX. évfolyam 9. szám 1999 szeptember
