Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 8. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - H. Szilasi Ágota: Vízzel festett víz
aprólékos gonddal végrehajtott munkálkodásnak az eredményei, melyet korábbi grafikáin már megszoktunk. Aprólékos, finom ecset vonásokkal, végtelen szeretettel és türelemmel építi fel képeit, rakja egymás mellé és fölé a szín-vonalkákat a megfelelő hatás elérése érdekében. Mint már szó volt róla, a téma a víz. A színes vízzel festett víz. A motívumok organizmussá válásának történetéről szólnak. Egyfajta belső növekedésének vagyunk tanúi, amikor is egy adott pillanatban, mikor már a forma befejezte a rendelkezésére álló képfelület kitöltését, hirtelen megdermed. Tudatosan nem a ’mozdulatlanná válik’ kifejezést használtam, mert a mozgás illúzióját, a továbbfejlődés lehetőségét, a formák egymásból történő további alakulását, kavargását a felület magában rejti, az előző fázisok változásait pedig híven megtartja. Az organikus szabad szerveződések kompozícióteremtő világa mellett egy másik, a természeti motívumoktól kevésbé elszakadó tematika figyelhető meg Judit munkálkodásában. Nem törvényszerűen, de ezeknek a müveknek nagy részén a festésmód is megváltozik. A lazábban kezelt, klasszikus akvarelltechnika - tehát a lazúros festésmód helyett - az oldott ecsetkezelés, az úsztatott festékfelhordás a jellemzőjük. Talán az angol akvarellfesté- szet tájszemlélete is visszaköszön ezekről a lapokról. A téma továbbra is a víz, annak tájformáló, tájszervező szerepe. Hol az érintetlen természet idilljét sugározzák képei, hol a civilizációval, a városiasodással összefonódó, a rejtetten jelenlévő embert körülvevő világról szólnak. De egyelőre még nem e felelőtlenségünkből fakadó katasztrófák lehetőségeiről tehát. Ám a víz eddig említett szelíd arca mellé irtózatos erejének képe is felvillan a művekben. Nem szabad kifelejteni e rövid elemzésből a színeket sem, hiszen ha valaki vízfestéket vesz a kezébe könnyed lágysága, fénytartalma, légiessége mellett elsősorban a színek miatt teszi. Persze lehet monokron és grisalle módon is festeni, lehet lavírozni, de természetesen a lényeg itt a színekben rejlik. Judit művészetében az anyaghasználat váltásában e technikai megközelítés mellett az is közrejátszott, hogy a 90-es években a grafikai és a sokszorosító grafikai lehetőségek úgy az autonóm művészetben, mint az alkalmazott grafika terén kicsúsztak a kezéből. A kiszínesedés azonban nem jelenti számára a színek felszabadult vagy meggondolatlan használatát. Visszafogott színvilággal, szoros színharmóniákkal dolgozik. Színei elsősorban a vízhez - a vízhez, mint természeti jelenséghez és a vízhez mint képzethez - kapcsolódnak. Az átlátszó folyadék nagy tömegben a különböző hordalékanyagok, illetve a különböző fényviszonyok hatására a legváltozatosabb kékeket, zöldeket, lilákat... produkálja. A hideg alapszínek mellett természetesen az elerodálódott földszínekkel - barnákkal, okkerekkel - is dolgozik. E meleg színek egészítik ki képeinek színvilágát. És természetesen mindig jelen van a fehér és a fekete. Egyrészt, mint a grafikus múlt emlékezete. Másrészt azért fontos építői a képeknek, mert ők adnak értelmet és életet a többi színnek. Egy-egy kép megnézésére hosszabb időt kell szánni. A puszta impresszió nem elég. Érdemes elmélyedni a festésmód szépségében, a lazúrok és az űsztatások finomságában, a grafikus vonalhálóvá szerveződő ecsetnyomok mozgást indukáló rendszerében, valamint a színek felület- és térformáló képességében, finom lírai harmóniájában. 76 IX. évfolyam 8. szám - 1999 augusztus
