Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 8. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - H. Szilasi Ágota: Vízzel festett víz
Egy érzékeny ember érzékeny műveivel találkozhattak az érdeklődők a város egyik művészeti missziót felvállaló házának, a Kálvin Háznak a nagytermében. Németi Judit nem először állított ki Egerben, hiszen az akvarell biennálék szereplőjeként már többször megfordult városunkban, melyet nagyon szeret. Most is akvarellek- kel, erős fedő anyag nélküli, szinte vegytisztaságú akvarellekkel mutatkozott be, melyek az elmúlt néhány évben készültek. A valóság egy leszűkített szeletét választotta ki rajtuk, melyek témája a víz. A víz, egy olyan ősi elem, melynek létezése hétköznapi életünkben oly természetes, hogy rohanó napjaink fáradt tudatával fel sem fogjuk, hogy életünk és világunk létezése szempontjából milyen fontos. E fontosságára - a világ szemléltetésére több idővel rendelkező - ókori görög bölcselők is felfigyeltek, így Thalész a négy közül kiemelve a legfontosabb elemként említette az élet létezésének legalapvetőbb egységeként. De, hogy csak szűkén európai kultúránk példázatánál maradjuk, immár kétezer éve, hogy a keresztények is e tiszta elemet hívják segítségül, amikor hitük valódiságáról bizonyságot tesznek, amikor gyermekeiket az Isten kegyeibe ajánlják, amikor a keresztséget magukra veszik. A vízfesték, mellyel Judit kiállított művei is készültek, a legősibb festészeti technika. Mégis bátran állíthatjuk, hogy a huszadik század végén is korszerű, sajátos, bensőséges világgal rendelkezik. De az általánosítások világából kilépve e néhány festményre szűkítve figyelmünket a művész és művei elválaszthatatlan valóságával szembesülhettünk. A vízzel oldott pigmentekkel készült művek több szempontból is megközelíthető, őszinte puritanizmusára gondolok, mely Németi Judit egész lényéből is árad. Mielőtt e munkákról részletesebben szó esne, említést kell tenni a kezdetekről. Judit munkássága nagy lendülettel indult a 80-as évek elején, amikor a Fiatal Képzőművészek stúdiójának 1982-es és 1983-as, valamint a Mai Magyar Grafika és Rajzmüvészet Magyar Nemzeti Galériában rendezett kiállításain grafikáival jelentkezett. Elsősorban a finom vonalrendszer létrehozására alkalmas tus és toll, valamint a hasonló hatás elérésére szolgáló sokszorosító grafikai eljárások érdekelték. Témái társadalmi indíttatásűak voltak, mely rajzokon finom iróniába burkolt jellemábrázoló kritikai szemlélet (Hufcut, 70-es évek; Főnök, 1982.; Bizottság, 1983.), vagy mélységes, esetleg sorsközösségből fakadó, és sorsközösségből vállalt együttérzés bujkál (A lány, 1983.). Finom vonalhálóból szőtt - olykor burjánzásnak induló - formavilág teremt mesébe illő hangulatot tájképein, melyek datálása a 80-as évek második felére tehető. A kedvelt motívumok a fák - lehetőleg öregek és az erdő mélyén állóak -, valamint az állatok, melyek valamennyien tökéletes pontossággal, tónusértelmezéssel és térszerkesztéssel kerültek a lapokra. E grafikai tevékenységének köszönhetően 1984-ben grafikusként vették fel a képzőművészeti alapba, majd 1990-ben a szövetségbe. így lett a művészettörténésznek készülő diáklányból végül is érett művész. Az utóbbi években találta meg - talán éppen az akvarell technika elvontabb világán keresztül - azt a komponálási módot, amelyben a konkrét forma elvesztette fontosságát. Műveinek lényegét egyrészt a felület texturális szövése adja, mely felületek ugyanazzal az Németi Judit kiállításáról Új Hevesi Napló 75
