Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 8. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Martinovits János: Emlékbeszéd Bárány Róbert szobrának felavatási ünnepségén
12. Oláh György a „karbokationok" kutatásával elért eredményeiért kapott 1995-ben kémiai Nobel-díjat. Egyik magyarországi látogatása során mondta el, hogy mindig büszkén vallotta magát magyarnak, majd hozzátette: igaz, hogy Magyarországon jelenleg rossz a gazdasági helyzet és hogy az ország szegény természeti kincsekben, de tele van tehetségekkel és a jövőt rájuk kell építeni.” Tisztelt Fiatalság! Oláh György előbb említet szavai Önökre is vonatkozhatnak! Bárány Róbert 1876. április 22-én született Bécsben. Édesapja családja a magyarországi Rohoncról költözött az osztrák fővárosba, életrajzírói szerint ezért osztrák-magyar nemzetiségűnek tüntetik fel. 1894-ben érettségizett Bécsben, majd itt szerezte meg orvosi diplomáját 1900-ban. Ezt követően Németországba ment, ahol különböző egyetemeken belgyógyászatot, sebészetet és ideg-elmegyógyászatot tanult. Visszatérve Bécsbe - a szintén magyar származású, albertirsai születésű, egyébként világhírű - Politzer Ádám bécsi fülészeti klinikáján helyezkedett el, ahol 1905-ben tanársegéddé, 1909-ben pedig, 33 éves korában magántanárrá nevezték ki. Már fiatalon kezdte érdekelni a belső fül és az agy együttműködésének a témája. Az I. világháború kitörésekor, bár testi fogyatékossága miatt a katonai szolgálat alól felmentették volna - mivel gyermekkorában tbc-fertőzést kapott a térdén, és ezért bicegett -, önként bevonult és harctéri szolgálatra jelentkezett, hogy a fejsérülést szenvedett katonákkal foglalkozhasson. Őrnagyként került Lengyelországba, ahol a przemysli erődben létesítendő fül-orr- gégészeti osztály megszervezését kapta feladatul. Amikor a körülzárt erőd hosszú ostrom után elesett, őt is orosz hadifogságba vitték, egy turkesztáni fogolytáborba, az afganisztáni határ közelébe. Eközben történt, hogy a Svéd Tudományos Akadémia 1915. október 29-én Stockholmban neki ítélte az 1914. évi élettani Nobel-díjat, amitől azonban fogságában nem értesülhetett, mert hollétéről nem tudtak. A hadifogságból a svéd kormány közbenjárására 1916. június 16-án szabadult. Ez év szeptember 11 -én tartotta meg Nobel-előadását és a svéd király díszes ünnepség keretében nyújtotta át neki a Nobel-díjat és a plakettet. Ekkor 40 éves volt! Bécsbe hazatérve csalódottan vette tudomásul, hogy éppen honfitársai és a szakmabeliek nem méltányolják a munkásságát. A bécsi egyetem orvosi kara nem járult hozzá, hogy a fülészeti tanszék rendkívüli professzorává kinevezzék. Azt hozták fel indokul, hogy az agyi diagnosztikára vonatkozó módszere nem mindig helytálló. Bárány számára az nyújtott elégtételt, hogy az uppsalai egyetem meghívta a fül-orr- gégeklinika élére. 1917-től haláláig ott dolgozott. 1917-ben rendkívüli tanárrá, majd 1926-ban az uppsalai egyetem fül-orr-gégészeti tanszékének professzorává nevezték ki. 1936. április 22- én, 60. születésnapján a világ fülészei nagy ünneplésben akarták részesíteni Bárány Róbertét, de a kérlelhetetlen halál már 2 héttel előbb, április 8-án elszólította őt az élők sorából. Bárány Róbertnek rendkívüli jelentőségűek a labyrinth-müködés klinikai vizsgálatával kapcsolatos kutatásai. A nystagmussal, azaz a szemtekerezgéssel és az ezt kísérő jelenségekkel foglalkozó munkájában Purkinje, Meniére, a magyar Hőgyes Endre és mások anatómiai kísérleteit és klinikai tapasztalatait összegezte. Számos, az egyensúlyszerv, más néven vestibuláris apparátus és a kisagy funkcióinak eladdig tisztázatlan és ellentmondó problémájára derített fényt. ,A vestibuláris készülék élettana és kórtana terén végzett munkásságáért ítélték oda neki az 1914. évi élettani Nobel-díjat. ” A következőkben néhány részletet idézek Nobel-előadásából. „Mint fiatal fülész, Politzer professzor bécsi klinikáján működtem. Számos betegem hallójáratát kellett kimosnom. Ezek közül többen mosás után szédüléstől panaszkodtak. Természetesnek találtam, hogy azoknak a szemét megvizsgáljam, akiken nystagmust észleltem (A nystagmus a szemgolyó akaratlan kitérő elmozdulása). Az esetekről feljegyzéseket készítettem, Új Hevesi Napló 37
