Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 8. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: A harmadik ponty
T. Ágoston László '}{ Ijnvmnbik puntl) Ketten horgásztak a tó erdő felőli oldalán: apa és fia. Az apa túl az ötvenen, a fiú alig tizenkét éves. Jól fejlett, értelmes kölyök, akár tizennégy évesnek is nézhetné az ember. A férfi erősen kopaszodó, derékban enyhén ereszkedő, mondhatni pocakosodó, akinek arcredőiből a jószemű lélekbúvár egyetlen szempillantás alatt leolvashatja fél évszázad történetét. Nem túl vidám ez a történet, de van benne egyfajta következetes naivitás, amit egy elavult, régi magyar szóval úgy jelöltek: becsület. A tó húsz hektár körüli lehetett és gyönyörű. Vagy húsz évvel ezelőtt a helybéli téesz szorította gátak közé a patakot, hogy ebből öntözze a környékbeli földjeit. Káposztát, zöldséget termesztettek itt akkor, s néhány év alatt a legtöbb portán új kockaházat építettek élére állított kis tükröcskékkel vagy színes mozaikberakással az oldalán. Aztán a téeszt feloszlatták, a régi-új gazdák meg nem tudtak mit kezdeni apjuk visszaszerzett néhány hektárnyi földecskéjével. Öntözték volna ők is a káposztájukat, csakhogy olyan magasra emelték a vízdíjat, és olyan olcsó árat ígértek a kereskedők a káposztáért, hogy az járt jobban, aki parlagon hagyta. Aztán a következő tavaszon jött egy vállalkozó és fillérekért fölvásárolta a falu legjobb földjeit. Sokan ismerték még téesz-elnök korából, meg egyik évben ő tartotta a faluban a pártszemináriumot. Morogtak is néhányan, mondván, hogy ez az egész rendszerváltásnak nevezett cirkusz csak a kapitalista elvtársak pocakját hizlalja, de ki figyelt oda? A gyerek éhes, meg cipő kéne neki. Munka nincs, jövedelem nincs, ahhoz nyúlunk, amink van. Eladták vállalkozónak a kis darab földecskét és beálltak a községháza elé a segélykérők sorába. A vízdíjat az új vállalkozó, a Fekete Föld Kft. ügyvezető igazgatója is sokallta, így aztán egyelőre nem foglalkozott a tóparti földek hasznosításával. Várt. Kivárt, míg megválasztják polgármesternek vagy országgyűlési képviselőnek. Ettől azonban a tó még gyönyörű volt, és halak ficánkoltak benne. Igaz, az északi csücske, ahol a patak belefolyt, eliszaposodott kissé és benőtte a sás meg a nád, de a mélyebb részeken lehetett horgászni. A keleti parton búza meg kukorica termett, a délnyugatin végig erdő húzódott. Csupán a délkeleti csücsökben virított a parlagfű. Senki se tudta, ki a gazdája. Nem is keresték. Apa és fia az erdős részen szerettek horgászni. Egyrészt azért, mert itt mélyebb volt a víz, másrészt a fák kánikulai melegben is árnyékot adtak. Igaz, itt nehezebb volt a lombok alatt bedobni a horgot, de egyedül lehettek, távol a város, a lakótelep zajától, és néha olyan dolgokat is meg tudtak beszélni, amire sehol másutt nem volt hely, alkalom. Tavaly ősszel fedezték föl ezt a kis tavat. Tulajdonképpen eltévedtek. Almát szedni indultak a közeli kertészetbe, de rossz irányba fordultak. Amikor a szivattyútelep mellett kiszálltak a kocsiból, a fiú két karját az égnek emelve kiáltotta:- Apa! Nézd, ez a mi tavunk, ezt kérem a szülinapomra!- Rendben, fiam, a tiéd - mondta az apja nevetve. - Szombaton ki is próbálhatjuk.- Az öreganyádat, azt próbáld ki!... - motyogta a hátuk mögött a szivattyútelep őre. - Rohadt pénzeszsákok! Azt hiszitek, mindent megkaphattok a pénzetekért... A csöcsös Mari nem kéne még ráadásnak? Olcsón adjuk szinte ingyen van... - Aztán közelebb lépett és megragadta a férfi karját. - Ez a szivattyútelep tiltott terület. Idegeneknek tilos megközelíteni, menjenek távolabb!- Elnézést... - makogta a férfi -, mi csak nézelődtünk... Új Hevesi Napló 15
