Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - KÖZÉLET - Hugyecz János: Elesett hőseink nyomában
Eger városa történelme során méltán lett a magyar vitézség, hősiesség egyik Euró- pa-hírű jelképévé. A sokat emlegetett és tanított törökök fölötti győzelmen kívül Eger hős fiai minden nagyobb történelmünket befolyásoló harcban hullatták vérüket. így történt ez századunk két nagy világégésekor, az első és második világháborúban is. A mai Dobó István Laktanya egykori katonái, Eger háziezrede (Napóleon fiának, Reichstadt hercegének a háziezrede) 1942 és 1945 között többször feltöltve, folyamatosan vett részt a frontharcokban. Méltánytalanul elfeledve haltak meg ismeretlen csatamezőkön több százan és emlékük indokolatlanul feledésbe merült. A 14. Dobó István nevét viselő gyalogezred utolsó bevetéseinek egyike volt az 1944. szeptember 12-től 1944. október 8-ig tartó tordai csata. A teljesen elhurcolt, hatalmas emberveszteségeket szenvedett gyalogezredet, illetve a 44. számú úgynevezett „ikerezredet"két ütemben indították a frontra a lehetőségek mértékéig újra feltöltve. Az első bevagonírozás 1944 áprilisában, a második 1944 júliusában történt. A 44. „ikerezred” mindvégig a 14. gyalogezred kiegészítéseként, vele szorosan együttműködve harcolt. Az ezredet a lengyelországi harcokban, illetve a román kiugrást követően a Kárpátok védelmében vetették be. A románok kiugrása után a 25. gyalogos hadosztály és a 2. páncélos hadosztály kapta a feladatot, hogy a Kárpátok keleti részén harcoló magyar haderő jobbszámyát biztosítsa, illetve a Kolozsvár elleni orosz támadásokat felfogja. Gyakorlatilag a 25. gyalogos hadosztály kereteibe vontak össze minden, még nem védekező, vagy éppen a lengyelországi harcokból Erdélyen keresztül hazatérő erőt az orosz átkarolás felfogására. A 14. gyalogezred, már mint nem önálló ezred érkezett a harcok színhelyére, ahol valószínűleg az Aranyos folyó vonalában, illetve a Tordai-hasadéktól dél-nyugati irányban a Hesdát-nak nevezett hegyek bérceit védte, melyek 700 és 1000 m közötti magasságúak. A Járamagura (Magúra Lerii) és Berkes (Borzesti) között elhelyezkedő hegyláncon védekeztek, illetve az Aranyos folyó mögötti Berkes és Felsőpeterd (Petrestii de Sus) hegygerinceken építettek ki védőállásokat. Hatalmas csata bontakozott ki, mely több hétig tartott. Az egri, 14. honvéd gyalogezred hős katonái a hegyi pótdandárral és az 1. honvéd gyalogezreddel együtt morzsolódtak fel a tordai hídfő védelmében 1944. szeptember 30-ra, majd a város október 4-i eleste után a megmaradt 100-100 fő visszaindult Egerbe. A csatában részt vett egri ezred létszáma 500-600 fő lehetett. A legénység Egerből és környékéből, illetve a Jászságból és a hevesi kerületből (beleértve Gyöngyöst is) származott. A szemtanúk szerint, és a más, rendelkezésre álló írásos források alapján 250-300 egri és környékbeli katona vesztette életét a harcokban és lett elföldelve, eltemetve jeltelen vagy részben jelzett sírokban Tordán és környékén. A hivatalos magyar jelentések szerint a tordai csata honvédségünk egyik legdicsőbb második világháborús fegyverténye volt. Eger és környéke hős fiainak emlékét illő lenne a nemzet történelemkönyvébe újra beírni. Ez a beírás eddig elmaradt vagy talán nem kapott méltó nyilvánosságot. Néhányan ugyan tanulmányokat írtak - a teljesség igénye nélkül - az egri háziezred történetéről, de az (Torda, 1998) Új Hevesi Napló 49
