Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - SZÍNHÁZ, ZENE - Jámbor Ildikó: Ibsen Vadkacsája az egri stúdiószínpadon
mindkettőjüknek rossz a szeme, mindketten meg fognak vakulni). Ő az, aki megtagadja saját apja erkölcseit, aki tiszta viszonyokat akar. S mindeközben mindent elront. A nyers igazság nem biztos, hogy javít a többiek sorsán, hanem elbizonytalanítja, életképtelenné teszi őket. A Várhelyi Dénes megformálta Relling orvos az egyik legrealistább alak ebben a szimbólumokkal átszőtt, lélektani mélységeket felmutató darabban. Várhelyinek alkatához is illik ez a figura, racionalitásával, kemény és határozott érvelésével meggyőzi a Hjalmar családot, és (habár ez nem feltétlenül lenne dramaturgiailag indokolt) a közönséget is. Alakítását azért érdemes kiemelni, mert eddig még nem kapott elegendő színpadi lehetőséget Egerben, s ez a szerep is bizonyítja művészi kvalitásait, emberi tartását. Lehoczky Andrea mint Sörbyné néhány mondatos szerepében is illúziókeltő, aurája van a színpadon. Molvik teológus (Lamanda László) figurája az egri előadásban nincs igazán kitalálva. Míg Relling az egyik, Molvik a másik (semmiképpen sem követendő) emberi alternatívát mutatják fel az előadásban Hjalmar Ekdal számára. Kibontatlan marad Gregers Werle szerepe Horváth Ferenc alakításában (Tudjuk, későn kapcsolódott be a próbafolyamatba, s alkatától is távol áll a lázadó polgárifjú szerepe). A nagypolgári neveltetésű, de morális okokból az egyszerűbb, szegényebb életteret választó fiatalember kulcsfigura Ibsen színművében, s valószínűleg az író gondolkodásában is. Szabad-e, lehet-e beavatkozni mások magánéletébe, még ha látva látjuk is, hogy nem találják meg a lélek igazságához vezető helyes ösvényt? A rendező, Beke Sándor sem válaszol erre a kérdésre, csupán szembesíti a nézőt a létező helyzettel, és ezzel mintegy figyelmeztet is: keressétek az igazságot, de figyelemmel legyetek arra is, hogy ennek ára van! Egerben a stúdióban játsszák a Vadkacsát. A nézők szinte testközelben vannak a szereplőkkel. A játéktér Kastner Péter ötletes és jól működő díszletében és Pilinyi Márta jelmezeivel jól szolgálja a rendezői szándékot: egyértelműen rávilágít az emberi viszonyokra, s a második felvonás alatt pedig krimiszerűen izgalmas és megrendítő helyzetek felmutatására alkalmas (A néző, aki egy térben ül a szereplőkkel, mindvégig tudja, legalábbis sejti, hogy a deszkafal mögött a padláson a gyermek Hedvig öngyilkosságra készül, miközben a szereplők a színen mit sem sejtve, könnyedén társalognak). Az évad egyik legjelentősebb előadása a Vadkacsa, tisztességes, ihletett munka. J.I. 76 IX. évfolyam 1. szám - 1999 január
