Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Pruzsin Ferenc: A népi hitvilág Gárdonyi Géza Az én falum c. művében

És mind mosolygott. Egymásra tekintgettek, meg a fecskékre. A Daczó gyerek fölállott négykézláb a pad tetejére és úgy nevetett ki az ablakon.” (MÁRCIUS)

Ezt a mítoszt a néphit formálta, szép színjátékszerű kísérő mozdulatait pedig Játék és költészet ölelkezése”11 Már Ipolyi Arnold is közismert hiedelemként írja le az első fecske egészség- és szépségvarázsoló erejét, s ugyancsak közismert a hiedelmet kísérő szokáshagyomány is:

„(...) nálunk is az első fecske láttára a leánynak meg kell mosdani, hogy egész nyáron szép és fehérarcú maradjon, vagy ha kinek szeplője van, midőn tavaszkor első fecskét lát, dörzsölje meg tenyerével arcát, s kezeit keresztbe téve, azokkal vállait érintve mondja: »fecskét látok, szeplőt hányok«, mire elveszti szeplőjét, s meg lesz attól óva egész nyáron át.”12

„Az igazi tavaszt a gólya hozza meg.” - olvassuk a GÓLYÁK, MÉHEK, KISLIBÁK első soraiban. Ebben a vélekedésben is a mitikus tudatra alapozott a nép („Ezt a madarat (...) a kereszténység már a Gonosz ellenségének, a bűnbe vivő Őskígyó legyőzőjének tekinti, s ezért a Szeplőtelen Szűzzel hozza összefüggésbe. A gólyaszülők és fiókák közti szeretet miatt több erény szimbólumává lett, s jelképezheti a bölcsességet, a kegyességet és a tisztaságot.”13 Ezt a csodát is „össznépi” rítussal ünnepelte Gárdonyi faluja:

„Hát csakugyan itt a gólya. A nyakát meg a lábát hosszan elnyújtva, lassan és méltósággal kereng a magasban. (...)

A szomszédok összefutnak. (...)

És míg a gólya a fészkének örülve ugrál a háztetőn, a gyerekek lenn az udvaron féllábon éneklik: Gólya, gólya, gilice! / Mitől véres a lábad? / Török gyerek megvágta, / Magyar gyerek gyógyítja.” (GÓLYÁK, MÉHEK, KISLIBÁK)

Aligha tudták ezek a gyerekek, hogy gólyadalukkal és furcsa táncukkal milyen régi idők örökségét idézték a mába. Róheim Géza kutatásai szerint „(...) nemcsak a dob gyógyító hatása, hanem az is a vers urál-altáji eredetére utal. hogy a bűnöst egy másik népben találják meg. Az analógiát az osztjákok (és mások) szokásában találhatjuk meg, akik, miután megöltek egy madarat, azt mondják az állatnak, hogy a fejszét vagy a kést az oroszok készítették, tehát valójában ők ölték meg.”14

A Fodorék kéményére visszatérő gólya megmozdította az egész falut. Maga Gárdonyi is szinte bahtyini pontossággal fogalmazta meg a hétköznap átmeneti felfüggesztését:

„A faluban mintha ünnep volna. Még az öreg nagyszakállú, vak koldusunk is megáll a kocsiút közepén. Nyugodt és méltóságos arcával a gólya felé fordul...” (GÓLYÁK, MÉHEK, KISLIBÁK)

A szintén ünnepi lelkű tanító persze jól tudta (hiszen minden esztendőben így szokott lenni), hogy ennek a tavaszváró boldogságnak előbb-utóbb ára lesz; Gárdonyi pedig a néprajzos tárgyilagosságával hagyta ránk ezt a valamikori falusi iskolai „népszokást”:

„Április első napján egyszerre tíz gyerekem maradt el az iskolából.”

Aligha jószántukból; ki-ki a családi szükséget követte s persze életkora szerint: az apróbbakat a kislibák mellé állították, a nagyobbakat mezei munkára fogták. Az apróbbaknak utánanyúlt a tanító; a népoktatás diplomatájának kellett lennie, hogy a Tabi Jóskák el ne vesszenek betűország számára:

Új Hevesi Napló

55