Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Pruzsin Ferenc: A népi hitvilág Gárdonyi Géza Az én falum c. művében
AZ ÉN FALUM másféle örömökkel teljes: olyan pillantok örömeivel, amelyek nem napos napján megült „hivatalos” ünnepekből származtak. Ezek „nem hivatalos” népi ünnepek 7 pillanatai, amilyeneket Goethe is megélt, amikor 1788-ban farsangi karneválnak volt nézője Rómában. Úgy találta, hogy ez „olyan ünnepség, amit voltaképpen nem is a népnek adnak, hanem a nép adja magamagának”8 Gárdonyi falujában és iskolájában úgy „adja”, hogy számon tart, vár bizonyos, évenként ismétlődő eseményeket, s amikor elérkeznek. örömteli pillanatokat szerez magának belőlük. AZ ÉN FALUM kisprózái írásaiban olyan ünnepi örömökkel találkozik az olvasó, amelyeket gyermekek élnek át: ha nem az iskolában, akkor az utcán, olykor együtt a faluval. És éppen ez a Gárdonyi-írások nagy ráadása: a finom rajzok esztétikai értékei mellett képet nyerhetünk arról, hogyan és mit ünnepelt, minek örült a száz esztendővel ezelőtti iskolás gyermek? Hogyan és mivel tudta megszépíteni a számára rendelt olyan-amilyen (többnyire egyhangú és eseménytelen) falusi gyermekvilágot? Leggyakrabban a tavaszi hónapokban adódott alkalom, hogy „átmenetileg felfüggesszék”9 a hétköznapi életmenetet, s ünnepi percekre váltsák át azokat. A tavaszi „ünnepekhez” kapcsolódnak a leglátványosabb szertartások is. Nyáron nincsenek tanítójuk szeme előtt a gyermekek, csak október táján (a mezei munkák vége felé) népesedik be ismét az iskola. De már visszafogottabb az ünnepi pillanatok „koreográfiája”: féken tartja a kénytelenség: a mhátlanság, a lábbeli... Olvassuk azonban sorjában az ünnepek „krónikáját”: A tavaszváró gyermeki lelkek „előre-jelzik” az eseményeket: „A Keresztes gyerek tegnap délután már mezítláb jött az iskolába. (...) A nagy szürke vászontarisznya ide-oda lötyögött rajta, amint végignyargalt a falun. (...) Az iskola előtt sima, agyagos föld van. Itt felugrott kétszer a levegőbe és nyerített, mint a kis-csikó” (MÁRCIUS)10 És mintha csak a Keresztes gyerek lett volna a jeladás. „Ma délután valamennyi gyerek mind mezítláb jött az iskolába”. Egyéb tavaszjelző bizonyosságok is követték a gyerekeket. „Gyümölcsoltó ünnepén kotlósunk szokatlanul komoly arccal ült a fészkén. (...) A szeme arany karikában égett. A fészek csipogott.” (MÁRCIUS) Pár napra rá a fecskék is megérkeztek: „A gyermekek arca felderül. (...) Kibámulnak a kéklő, fényes levegőbe.” Okuljunk a példán: Gárdonyi olyan tanítót rendelt ünnepvágyó gyermekei mellé, aki nem terelte vissza a fecskecsodáló tekinteteket, „üzenőfüzetükben” sem rótta fel a gyermeki örömöt; együtt ünnepelt tanítványaival! Az író pedig „költemény prózában”-ra váltva hagyta ránk eme bizonyos napnak a mítoszát: „- Pihenjünk - mondtam a gyerekeknek. (...) S kinyitottam az ablakot. A fecskék ide-oda kerengve kiáltozták:- Csivis, csivis! (...) A sok gyerek keresztbe tette mellén a kezét és a fecskék felé hajlongva énekelték: Fecskét látok, / szeplőt hányok, / selymet gombolyítok! 54 IX. évfolyam 1. szám - 1999 január
