Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Pruzsin Ferenc: A népi hitvilág Gárdonyi Géza Az én falum c. művében

a szűkölködők, a kiszolgáltatott szegények javára váltak: úgyszólván a boldogulás letéteményesét teremtették meg benne. És csakugyan: akadhat-e reményteljesebb pártfogója a szegényeknek, mint az elrejtett kincsek titkaiban otthonos táltos? S mert az ilyesfajta szerencsére egyre több az igénylő, több az „egy főre eső” táltostörténet is; valóságos „táltoskönyv” állítható össze Gárdonyi rajzai alapján.

AZ ÉN FALUM táltosát Dűli Péternek hívják.

„Olyan, mint a szomorúfíízfa. Különben ahány táltost ismertem, az mind olyan sötét magánakvaló ember volt. Nem is csodálom: aki véletlenül foggal születik, annak az élete mindig felhős. Már az anyja is szomorúan rejtegeti, takargatja: meg ne tudják, hogy foggal született. Ha megtudnák, akkor a hetedik esztendejében eljönnének érte a rosszak , és elragadnák. (...)

A gyerektársai is egyre a lidérceket, ördögöket kérdezik. (...)

Majd meg azt, hogy mikor küzd meg a tüzes bikával? (A TÁLTOS-EMBER)

Hoppál Mihály nyomán5 korábban vizsgáltam már Arany János Toldiját is a táltoshiedelem jegyében.6 Az ottani „példatárhoz” szinte kapóra jön az iménti pár sor: a „szomorúfíízfa”, a „magánakvaló”, anyja-rejtegette fiú Gárdonyi falujában is előbb-utóbb megkezdi küzdelmeit a „rosszakkal”, a „tüzes bikával” például. A következő leírás pedig Dűli Péteren kívül akár az öreg Toldira is ráillik:

„Csősz vagy pásztor lesz belőle. Az örökös magánakvalóság elmélkedésre szoktatja. A szemében valami sötét mélység keletkezik, a szemöldökei összeereszkednek. Mikorra pedig megöregszik, a puszták komor filozófusává válik, aki elől a palánk mellé húzódnak a gyerekek, s akit csak éjnek idején keresnek meg olykor a lakatnyitó fű iránt érdeklődő pásztorok, vágj' a vidéken lakó javasasszonyok, akik igézetekről való imádságok felől tudakozódnak.” (A TÁLTOS-EMBER)

Dűli Pétert is fel-felkeresték.

Például Szanyi Antal, aki rejtett kincs után kutatott. Az ős esetét nemcsak azért idézzük, mert gyönyörű leírását kapjuk a táltos-segítségnek; legalább ilyen fontosnak tartjuk a példát. Gárdonyi Gézáét: hogy mennyire ismerte népe hiedelmeit a múlt század végén a néptai ó.

„H; A is indultam hozzá, mihelyst megvirradott. Beszélem neki az ügyet. Meghallgat szó Ikül. Aztán azt mondja: hát minek beszéli ezt kend nekem? Azért, felelem, mert azt mt dják, hogy te táltos vagy. Hát azt mondja, igaz, hogy táltos vagyok, mert foggal jöttem a világra. De én bizony semmi kincsről nem tudok. Neked adnám felit - mondom -, ha hozzájuttatnál. Kis üdéig csak nézett maga elé a földre, aztán azt mondj: hát próbálja meg kend: csináljon fehér szurokból, meg fekete szurokból, meg fehér viaszk- ból gyertyát. Tegyen bele tömjént is. Aztán ássa el a keresztútra. Legyen az ott hét nap, hét éjjel. Akkor vegye kend elő. Menjen vele az erőbe. Vágjon ott egy tőről, egy ágról való idei mogyoróvesszőt egy metszéssel. Szólítsa magához a kutyáját. Aztán menjen oda, ahol a kincset gondolja. Imádkozzék ott hét miatyánkot, hét üdvözletét. Aztán mondja a vesszőknek ezt: megátkozlak titeket vesszők, hogy arra forduljatok, amerre a kincs vagyon! Megátkozlak titeket tisztátlan lelkek, hogy az elrejtett kincstől eltávozzatok, hogy arra forduljatok, amerre a kincs van, csak induljon el az égő gyertyával. Ahol a kincs van, ott lealszik a gyertya. Ott újra átkozza meg a vesszőket. Aztán, ha a szikla meg nem nyílik, akkor ásson lefelé. Hanem arra vigyázzon, hogy bele ne nézzen a gödörbe. Arra való a kutya, hogy az

52

IX. évfolyam 1. szám - 1999 január