Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Pruzsin Ferenc: A népi hitvilág Gárdonyi Géza Az én falum c. művében
Pruzsin Ferenc 5# népi hitvilág Gárdonyi Géza Glz én falum című müvében Gárdonyi szemében a század végére sem csappant meg Mikszáth tekintélye; éppúgy becsülte a palóctörténetek íróját, mint amikor Előszót kértek tőle a FIGURÁKhoz1, ám AZ ÉN FALUM kisprózái írásai egyértelműen jelezték, hogy gárdonyi Géza szépprózai írásai egyértelműen jelezték, hogy Gárdonyi Géza szépíróként is megérkezett a saját birtokára. S bár az ő szeme is elsősorban a falu költészetére volt „beigazítva” (ahogy Mikszáth- ról írta Schöpflin Aladár2), valójában más ez a nézőpont. Egyrészt kívül van ábrázolt világán (mert mégiscsak „úr” a falu tanítója), ugyanakkor nemcsak a léleknek és a szellemnek világít Gárdonyi „lámpása”, fényéből tanítványai szociális környezetére is vetül egy-egy sugár. Nem több, ám néhány fénycsóva valóban bevilágít a 19. század utolsó negyedének magyar falujába. Oda, ahol a torokgyík pusztít (KÉK PILLE), ahol a szegénység részegeseket és áldozatokat terem (A HÓPEHELY, MINEK A PÉNZ?), ahol a szántóföld minden barázdáját számon kell tartani (A MEZSGYE-KŐ). Hiszen nemcsak a századvég iskolájáról beszélnek a GÓLYÁK, MÉHEK, KISLIBÁK csodálatos életmozaikjai, hanem arról is, hogy „Április első napján egyszerre tíz gyerekem maradt el az iskolából”3 A kis Tabi Jóskát így mentegette édesanyja: „- Nincs több gyermekem, tanító úr, aztán a libáimnak most már legelő kell.” Az őszi iskolakezdést sem a kultuszminiszter szabályozza; a falusi iskola „rendtartását” a mező írja elő: „A pap kihirdette, a kisbíró meg kidobolta, hogy krumpliszedés után senki ne tartsa otthon a gyerekét, hanem küldje az iskolába” (A GYEREKEK). A kisprózái műfajformák tekintetében is „sajátot” teremtett: AZ ÉN FALUM írásai jószerivel csupán terjedelmükkel emlékeztetnek A JÓ PALÓCOK poétikailag „szabályos” novelláira. Gárdonyinál a történet rendre ösztövérebb, inkább csak történelemlehetőségek, vagy eseménymozaikok egymásmellettisége (MÁRCIUS, GÓLYÁK, MÉHEK, KISLIBÁK, VIRÁGOK ÉS BOGARAK), némelykor „rajzok” mindenféle történet nélkül (RORÁTÉ, KÉK PILLE). A „legnovellátlanabb” jegyük pedig éppenséggel az, hogy rendre hiányzik a végükről a „csattanó”. A hiedelmek azonban éppoly fontosak Gárdonyi falujában is, mint a palócoknál; a néphit a tanulatlanul-tudatlanul botorkáló nép számára világmagyarázat: a természet félelmetes jelenségeire és csodáira éppúgy, mint az embersorsok szerencsés vagy szerencsétlen fordulataira. És bár a szép nyelv és a mesteri elbeszélés építmények költészete is jelentős értékei AZ ÉN FALUMban: megkülönböztetett értéket képvisel ez a hiedelemvilágba plántált világértelmezés, ez a néphittel hitelesített századvégi valóságkép. Ráadásként pedig: egyik-másik „helyi” hiedelem elbeszélésével szinte „néprajzi jószolgálatot” tett Gárdonyi Géza a huszadik századnak. AZ ÉN FALUM valóságközegében a sárkánytól a boszorkányon át és a táltoson át a kotlós tyúk borzongató hiedelméig ível a világértelmező tartomány. 50 IX. évfolyam 1. szám - 1999 január
