Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Szecskó Károly: Emlékezés az első önálló magyar nyelvű tanítóképzőre
Az önképzőköri élet évenként visszatérő eseménye volt a pályatételek kiírása; azoknak ünnepélyes keretek közt történő értékelése és a pályadíjak kiosztása. Az alkotó munkára nevelést központi feladatnak tekintette az intézet pedagógiai köre is. Ugyancsak a 30-as években szaktanár irányításával a köri tagok feldolgozták a munkaiskola pedagógiáját, majd részletesen kidolgozott tanítási tervezetekben a munkaiskola gyakorlati megvalósításának lehetőségeit és módjait is megpróbálták bemutatni. Az egész anyagot tanulmány formájában, kisebb füzetben meg is jelentették. Az önálló és alkotó munkára nevelés szolgálatába állította az intézet az évenként megismétlődő pályázatokat, a tanítási tervezetek részletes kidolgozását valamint a versenytanításokat is. A tanárok a tanulói öntevékenység kibontakoztatását az évenként meghirdetett pályázatokkal is segítették. Az intézet tanulói közül tehetségével, hírnevével kiemelkedett Gárdonyi Géza író, Egry György meseíró, Kenyeres Elemér, a gyermeklélektan kiváló művelője. 1828-1945 között az intézetben 2502 növendék szerzett tanítói oklevelet. Számos egykori növendék a tanügyi igazgatás különféle posztjára került. Az intézet jellegének megfelelően az ideológiai-világnézeti nevelés az államosításig a katolikus vallás szellemében folyt. A taiütási órák nevelési célkitűzéseit a keresztény-nemzeti nevelés eszméi határozták meg egészen 1945-ig. Az oktatás-nevelés módszerét hosszú évtizedeken keresztül a herbarti pedagógia hagyományaihoz való ragaszkodás jellemezte. Az 1930-as évek elejétől azonban az intézet falai között megjelentek a korszerű tanítási módszerek és elvek. Ezek elsajátítására rendszeressé tették az intézetben a módszeres és nevelési tárgyú értekezleteket, ahol a nevelők egy-két előre feldolgozott aktuális nevelési témát vitattak meg (pl. a munkaiskola, pályalélektani megfigyelések, a tanulóifjúság módszeres megismerése, stb.) Az 1930-as évek közepén - a szegedi „Cselekvések iskolájának” hatására - az intézetben is kezdeményezések történtek a cselekedtető (munkáltató) oktatás bevezetésére. A cselekedtető oktatás első népszerűsítői és megvalósítói Merő László fizika- és Szokolovszki Béla biológiatanárok voltak. A cselekedtető oktatáshoz szükséges egyszerűbb eszközöket a növendékek maguk készítették el. Az 1938. november 16-i módszeres oktatás elveit - az eddigi tapasztalatok alapján - a következőkben fogalmazta meg: az óra előkészítésében a szemléltetőeszközök készítésével a tanulóik is vegyenek részt; amit a tanulók tudnak, azt a gyakorlatban is valósítsák meg; a tananyag számonkérésénél problémákat tartalmazó kérdéseket kell feladni, a növendékek intézzenek kérdéseket a felelőhöz és viszont; a régi és új anyagot a növendékek közös szellemi tevékenysége útján kell megbeszélni; a tanulók az órán lehetőleg maguk készítsék el az anyag vezérfonalát; a növendékek keressék meg a tananyag népiskolai vonatkozásait; ahol lehetséges, meg kell teremteni a kapcsolatot a gyakorlati élettel. A képző tanárai nagy súlyt fektettek a gyakorlati képzésre, különös tekintettel a falusi népiskolák szükségleteire. Például a tanulókkal megismertették a növényápolási munkák alapfogásait. Az 1930-as évek végétől az iskola oktatói tudatosan törekedtek a szaktárgyi koncentráció megteremtésére, az egyes tárgyak tanításának összehangolására. Ugyancsak ebben az időszakban az oktató-nevelő munkába bevezették a film felhasználását. A filmfelvevő gép kezelésére a növendékeket is megtanították. Az 1930-as évek közepén országos viszonylatban is figyelemre méltó gyermektanulmányi vizsgálat kezdődött el. Az 1935-36-os tanévben a képző III. és IV. osztályos növendékeinek bevonásával, dr. Somos Lajos irányításával, több mint 3000 fő 6-10 éves egri népiskolai tanuló testi és értelmi fejlődését vizsgálták meg. A vizsgálat arra keresett Új Hevesi Napló 47
