Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Radvánszky Anikó: Alkímia
bentő szintézisét, kiiktatva a nyelv közhasználatúvá laposodott anyagát. Bár a klasszikusmodem világteremtő pozíció a világ enigmatikus voltából következően igencsak kérdésessé tehető, mégis hangsúlyosan tematizált a költői pálya, annak kétségeivel: „MÁR NEM TUDOM kihez beszéljek mindenkinek elmondtam mindent tatárjárástól picassoig nekidőlök az ajtófélfának unatkozó villanyszerelő cigarettapapírba pólyázom berzenkedő magzatomat várok a különítéletre.” és affirmativ voltával együtt: „Állj elő agyonkínzott lantos, kit számtalanszor felrúgtak, taszigáltak, közszemlére tettek, felpofoztak, a tömegszórakozás ketrecébe löktek, minden mesterénél mesterebb mester, egyenesedj ki, köpj szemükbe a fajankóknak.” (Koronatanú) Az eszközként működtetett nyelvhasználat keretében a nyelv szubsztanciális vonatkozásaira esik a hangsúly. A montázs és az asszociációs, agrammatikus szerkesztésmód következtében a jelenségek többrétegűén explikálódnak, mindamellett e költészetet a szavak és azok értelme keresésének visszatérő motívuma hálózza be. A keresés ténye Tűz Tamás költészetében, a létező értelemegész meglétét feltételezi, nem mond le a fundamentális értelmezhetőségről, a relativizmus tapasztalatain innen helyezkedik el. Érvelésmódjában az értelmezhetőség tehát nem a nyelv dekonstrukcióját (posztmodem tapasztalat), hanem a nyelvbe vetett bizalmat kívánja meg. Hiteles, megszólító erejű ma is ez az életmű. Érezzük ezt azért, mert elsősorban nem az áltata igaznak vélt ismeretek színtere, hanem - a lírai én vívódásait is megjelenítvén - a mindenkori tapasztalatokra adható válaszok világaként jelenítődik meg ez a vers. Egyszóval: a valóság új vonásainak, a mindent tudni vélő, magabiztos szemléleten alapuló művészi nyelven történő megragadása már képtelennek tűnik. De ez nem zárja ki azt, hogy ez az oeuvre minden darabjával ünnepe legyen a szónak. A művészi alkotás témája sok esetben önmaga lesz, de csak így ostromolhatja az ismeretlent, a szavak mögött rejtőző, maradéktalanul soha meg nem hódíthatót. Miként az Alkímia befejezése is konstatálja: „mégis felbontom a szót (...) hátha beletúrhatok hajába elkaphatom egy pillantását 42 IX. évfolyam 6. szám - 1999 június
