Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Radvánszky Anikó: Alkímia
Jladoánszky Sfinikó írnia Tűz Tamás költészetéről „Fölbontom a szót.” - indítja így a címben megjelölt költeményét Tűz Tamás. Igen, alkímia ez a javából. Az ő költészetét hasonlóan a korai elődök törekvéseihez, a titkos anyag megtalálásának vágya vezérli, amely azonban az aranynál is értékesebb esszenciát eredményezhet: a létértelmezéshez segítő művészetet. Tűz Tamás lírai életművét olvasni több szempontból is izgalmas és komoly vállalkozás. Egyfelől, a költői pálya hosszmetszete imponáló; életműve a nyugati magyar líra egyik legrangosabb teljesítménye: a folyóiratokban kallódó számos művön kívül huszonegy kötetet tesz ki. Másfelől, tematikai sokrétűsége, megújulási törekvései egy folyamatosan változó költői világlátást szavatolnak a müvek hátterében. A műalkotás csodás jegye, hogy képes dialógust kialakítani befogadójával; Tűz Tamás versei is több aktuális problémát szólaltathatnak meg bennünk. Az életmű inhomogenitása századunk individuumszemléleti és ezzel összefüggésben nyelvhasználati különbségeinek horizontjára is rávilágíthat. A verstermést végigkövetve kirajzolódik a megtett út, amely a romantikus éntudat és élet- szemlélettől a modern költészet számos ismérvét artikuláló kifejezésmódig vezet. Az izoláltság több szempontból is természetes tapasztalata lehetett Tűz Tamásnak, aki eredeti nevén Makkó Lajosként született Győrött - ahogy ő írja - a „Dadával egy évben”. Szinte az egész századot átívelő életútja nemcsak költészeti értelemben, de földrajzi és történelmi téren is változatosságokkal tarkított. A második világháború kezdetén szentelik pappá, indulását hadifogsága késleltei, hazai kibontakozását az ötvenes évek viszony- rendszere lehetetleníti el, és valószínűleg végérvényessé vált volna ez az állapot, ha 1956- ban nem csatlakozik az emigrálok népes táborához. „Földnélküli Tamásaként aposztrofálja önmagát, és korai müveinek versvilága bizonyos értelemben már itthon is hontalan jelenség. Első közlései a Magyar Csillagban látnak napvilágot, abban a sajtóorgánumban, mely Tűz költészetéhez hasonlóan az 1930-as évek szellemi légkörét megosztó népi-urbánus dichotómián kívül helyezkedett el. A korszak katolikus papköltő „triászának” (Sík Sándor, Mécs László, Harsányi Lajos) tagjai közül is szinte csak útrabocsátójának „földi” költőtársának, Flarsányinak romantikus stíluseszközeinek hatása jelenítődik meg a pályakezdő müveiben. A komparatisztikai kutatások egyik legrangosabb művelője Wellek szerint a romantikának három ismérve van: képzelet a költészetfelfogásban, a természet a világszemléletben, végül a jelkép és a mítosz a stílusban”,1 A korai periódus verstermése bátran feltérképezhető a talán leegyszerüsíthetőnek tűnő jellegadás mellett. A 40-es évek elején még itthon megjelenő két verseskötetet (Tiszta arannyal, 194T, Két tenger között, 1943) stabil, harmóniát tükröző létérzékelés jellemzi. A gyakorta panteisztikus előadásmód a hivatás jelképrendszerével egyetemben a századforduló előtti immanens világkép tapasztalatait tükrözi. A transzcendens és evilági idillt biztos formakultúra kíséri. A tiszta, áttetsző életérzések cselekményközpontú szerkezetbe illesztve, a költői én köré szerveződve kelnek életre. Az alkotás vallomásként való felfogása, az alkotói szerep és műalkotás viszonyának képzetében a felvilágosodás korától rögzült hagyományt követi, amely még a század második felében is erőteljes jegye a magyar irodalomnak. A költő tanító szerepe, a költői szeÚj Hevesi Napló 37
