Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Radvánszky Anikó: Alkímia
mélyiség romantikus önfelnagyítása, a néhol túlzottan pátoszos rácsodálkozás műveiből azok emelendők ki, ahol a személyiség élménytől való érintettsége az emberiséget is reprezentálja. Ennek a korszaknak egyik legérdekesebb darabja: Szeptemberi elégia: Fönn állunk mi vagy lenn? Ki tudja, hol? A csontjaink fölé feszül a rejtelem, megfoghatatlan, áldott s illanó. Smaragdszín fürt, elégszer megtörettél! így kell nekünk, bizony, rommá omolnunk, hogy égbe szökjön márvány palotánk. Az életmű felbontása emigráció előtti és utáni periódusa annyiban jogosult, hogy a korábbi élettér elhagyása az idáig jellemzett lírai hagyománnyal való szakítást jelenti. Köteteinek - sajnálatos módon - kevés számú szemlézői egységes álláspontot képviselnek, miszerint: Tűz az idegen földrészen válik „érett, jelentékeny” alkotóvá. Elsősorban pszichológiai referenciákkal látják ezt a tényt alátámaszthatónak, t.i. az „idegenség, átmeneti lét tragikuma” kap hangot a költő új köteteiben. Tény, hogy a 60-as évek verstermését összegyűjtő kötetek (Nyugtalan szárnyakon, 1959, 1966; Egy ország küszöbén, 1966; Elraboltam Európát, 1968; Tükörben játszik a kéz, 1970) folyamatosan közvetítenek művészi magatartásának módosulási állomásairól. Bizonyosnak látszik, hogy az ismeretlen élmények, felismerések, a történelmi szituáció szellemi és társadalmi kihívásai, a rohamléptekkel fejlődő technikai kultúra immár kétélű progressziója mind katalizátorai lesznek az eredendően teleologikus gondolkodásmód elmozdulásának. Ennek poétikai módosító szerepe vitathatatlan. Az esztétista modernség impresszionista-szecessziós lírai jelformái (Nyugat hagyománya), a hangnemi egységet megkívánó, monológ típusú költészet lehetőségei nem bizonyulnak elegendőnek. Ez a poétika a kérdezés szándékával fellépő költőt kielégítetlenül hagyja. A Hét sóhaj a hegyen több szempontból vízválasztó; a zárt formák fellazulásának (első nagyszabású szabadvers) és a később igen jellemző sokszólamúságnak is korai, jelentékeny darabja. A kiszakítottság, a mikrokömyezet megváltozása más, az alkotás létmódjához szorosan kapcsolódó kérdéseket is felsorakoztathat. A hagyomány és ebből következően a hatástörténet kérdéskörét. Az életmű problematikája nagyobb összefüggések felé nyitja meg a kérdező horizontját, nevezetesen az emigráns irodalomnak a hazaihoz kapcsolódó kontinuus vagy éppen, diszkontinuus jellegére. A hazai költészet a klasszikus modernség és a történeti avantgarde idején, de legfőképp előzményeik után - tehát a század legfontosabb poétikai törekvéseivel egyidöben - Tűz Tamás versnyelve is jelentős módosulást hajt végre. Az irodalomtudomány által jegyzett dialogikus költői paradigma megszületése után, majd az Újhold hermetikus lírájának időszakában, Tűz Tamást az emigráció kiszakította az anyanyelvű irodalmiság szellemi közegéből, és az amerikai évtizedek alatt a Nyugat-típusú modernség hagyományaiból kinőtt versbeszédbe a nemzetközi avantgarde irányzatok vívmányát építette. Emigrációjának harminc évét természetesen több különböző cezúrával is el lehet választani, de a Jelen voltam (1976) című kötettől egyértelműnek érezhetjük a romantika hagyományát követő tematikus lírától való átpártolását a korszerűbbnek érzett szabad kép- és szóasszociáción alapuló versépítkezéshez. A képalkotás bősége, a metaforaalkotás kimeríthetetlen gazdagsága és a sokszínű plasztikusság - amely minden kötet 38 IX. évfolyam 6. szám - 1999 június
