Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csiffáry Gergely: Valahol Oroszországban
ellenfeleikre. Ebbe a magatartásba az is belefért, hogy közvetlen a háború után nem vettek tudomást arról, hogy a szövetséges szovjet állam koncentrációs táborbeli viszonyok között tartja fogva az elhurcolt civil és katona tömegeket. Vae victis! Jaj a legyőzőiteknek, vagyis a győztes kénye-kedve szerint bánhat a legyőzőitekkel. A szovjet fogságba került személyek mindvégig a szovjet belügyi szervek ellenőrzése alatt álltak. A fogolytáborok szervezésekor a belügyi hatóságok egy-egy vidéken (főleg nagyobb városok, iparfejlesztésre kijelölt körzet központjában) ún. táborközpontokat állítottak fel. E táborközpontok körül altáborok létesültek. Például: Kazanytól északra, alig 80 km távolságra létesítették a 100-as táborközpontot. Ez volt a főtábor, ekörül létrejöttek a 100/1, a 100/2, és más altáborok. Stefan Kamer grazi történész, a Szovjetunió Minisztertanácsának Különleges Archívumában osztrák hadifoglyok után kutatott, megállapítása szerint 340 főtábor volt a Szovjetunióban, s az altáborokkal együtt a hadifogolytáborok száma a 4000-es számot is elérte. A magyar hadifoglyok után kutatva több mint 2000 olyan táborra leltem, ahol magyar nemzetiségű, vagy magyar állampolgárságú foglyok éltek. Az általam készített táborjegyzék néhány érdekessége a következő. A Szovjetunió számára a háború helye a katonai titoktartás körébe tartozott, amiről nem közöltek adatokat. Ezért van a táboroknak fedőszáma, a földrajzi nevet hivatalosan nem használták. Sőt a fedőszámot tovább titkosí- tották, mert hivatalosan csak postai fiókszámként tüntették fel. 1946-ban, amikor hivatalosan megkezdődhetett a szovjetunióbeli magyar hadifoglyokkal a tömeges levelezés, akkor a foglyok és hozzátartozók egyaránt a Szovjet Vöröskereszt útján levelezhettek. A levélre ráírták a címzés helyett: Moszkva, Vöröskereszt (Krasznij Kreszt), Postafiók (Pocstovij Jascsik) 234/1. Ezt a számot ma nevezhetnénk irányítószámnak, akkor ez postaitoknak minősült, s a valóságban egy Kujbisevhez tartozó hadifogolytábor fedőszáma volt. Tapasztalható egyfajta rendszeresség a szovjet táborszámozás gyakorlatában, mert 1000-es és 6000-es sorozatú táborszámok internáló táborok voltak, ahol civil kényszermunkások éltek. A hadifoglyok hazaszállításakor, amikor a foglyok már üzenhettek (újságban vagy rádión), akkor minden olyan táborból, ahonnan foglyok jöttek haza, akkor, ha a főtábor régi száma 2 számjegyű volt, az esetben egy 7-est és 0-t, ha pedig 3 számjegyű volt, csak egy 7-es számot írtak. Például: Kijevben a főtábor 62-es volt, s annak a számát 7062-re alakították át. A táborok területileg elsősorban azokon a helyeken koncentrálódtak, ahol a háborúban lerombolt városok, ipartelepek voltak, s ahol a hadifoglyokra, mint ingyen munkaerőre szüksége volt a szovjet államnak. A szovjetunióbeli táborok különböző típusokba sorolhatók. A következőkben ezek legjellemzőbb típusait szeretném ismertetni. A. Elosztó^ gyűjtő- vagy fronttábor Ez az első táborhely, ahová fogságba esés után bekerültek a foglyok. A táborviszonyok itt a legnyomorúságosabbak, ui. ezek szükségtáborhelyek voltak, valahol a front mögött, istállóban, szétlőtt templom vagy gyárépület falai közt őrizték a foglyokat. Itt nincs fűtés, nincs mód tisztálkodásra, fürdésre, fertőtlenítésre, s rendkívüli a zsúfoltság a fekhelyek hiánya miatt. Az esetben, ha tartósabban 2-3 hétig voltak ilyen körülmények közt a fogolytömegek, rendszerint járványok törtek ki (vérhas, tífusz, stb.). Az élelmezés rendszertelen és minimális, legjobb esetben, a nemzetközi előírásokban biztosított napi kétszeri meleg levest és kevés kenyeret kaptak a foglyok, ami a jóllakáshoz kevés, az éhenhaláshoz sok volt. E táborokban a foglyokat nem foglalkoztatták. E tábortípusból az életben maradt 24 IX. évfolyam 6. szám - 1999 június
